2016. december 13., kedd

Volt egy barátom****


Volt egy barátom***


***sokat beszélgettünk,
Iszonyú háborúkról mesélt.
Megjárta, keserű lett, de
Leírta a csodás verseket,
Vért és könnyeket***


S ahogy a beszéd fordult
Egyet, elkezdett mesélni
Hirtelen a szerelemről.
Lángolt az éter – hiszen
Csak a gép kötött minket
Össze, de ahogy a szavai
Fellángoltak az éjben***


Soronként írtunk verseket,
Egy sort én, egy sort ő, s az
Ívek, mint karcsú borostyánok
Fonódtak egymásba a titkos
Éjben, éreztem, megleltem a
Párom, őt talán soha meg nem
Látom, de bizsergett a szívem,
Föllángolt a testem***


Már nem írunk, s talán nem is
Tudnék írni, ő nem tudja, majd
Meghaltam, kicsi híja volt, már
Nem lángolok, s csak ritkán írok
Verset, de a novellát, amit csak
Neki küldtem át, remélem, őrzi.
Abban leírtam mindent, forrón,
Buján, mint mikor késő órán
Míves hegedű zokog***

Így múlnak el a nagy találkozások,
Aztán maga az élet is, de a betű
Örök, s általa a szerelem, mely
Ily áldott virágokat terem***


thao






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Most mondom el***

Most mondom el neked… … mert később nem lesz már kedvem, mert később tán elfogy a merszem, s marad minden kimondatlanul… mo...