2016. december 9., péntek

Dara hull***


Dara hull az égből


Finoman lepi be magasra nőtt
Örökzöldjeim, s a sétaút, mely
Kertem előtt halad ápoltan,
Mutatja a másik oldal erdős,
Bokros, most kopaszodó, amúgy
Sűrű bozótját, mely nyáron
Valódi erdő***

Nemsokára karácsony és szinte
Megdermedek, mennyire nincs
Már jelentése számomra az
Ünnep illatának, gyerekeim
Messzi járnak, s csak a kedves
Otthon ragyogása maradt, a
Minden új varázsa, s az
Illatok***

Olykor főzés, ami még kezem
Biztonságát mutatja, majd
Szellőztetés után a japán
Illatosító, a parfümöm, a
Sok fa illatú bútor, a fehérek
Tisztasága, s a buja színek
Megannyi varázsa***

Akkor tudtam, hogy nekem végem,
Mikor utolsó szerelmemet eldobtam
Magam mellől, s keményen a csend
Meg én kezet fogtunk. S mikor kilép
Határozottan a lábam az „életbe”,
Valaki megdicsér, milyen szép vagyok.
Mosolygok udvariasan, s belül azt
Mondom neki: - Hülye vagy! –
Nem látsz a szemedtől, ember?


Nem tudja szegény nyomorultja,
Hányszor van, hogy a halálra
Gondolok és rettegem a pillanatot,
Jaj, Uram, csak rögtön, egyszerre,
Méltón, s ne – mint egy szerencsétlen
Hülye, nyálat csorgatva
Itt maradok***



thao




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Most mondom el***

Most mondom el neked… … mert később nem lesz már kedvem, mert később tán elfogy a merszem, s marad minden kimondatlanul… mo...