2016. október 5., szerda

Biedermeier idill


Biedermeier idill


Az ősz lecsapott, jéghideg
Szél csavarja a fákat, de benn
Nem szűnt a varázslat, hisz
Meleg van – és várlak.

A kanapén egymás mellett
Ülünk, szinte meghatottan,
Ünnepélyes csendben, aztán
Megindul a hosszú fonál,
Kedves mondatok dús
Egymás utánja***

Édes arcod felém fordul,
Mosolyod a nyugodt, régi,
Megszokott. Inkább vigasztal,
Nem bántana soha, kedvem
Keresve villan az arcomba
Annyira szeretett
Szemüveged***

Az enyém rokonul visszavillan.
De jó így kettesben, szoba,
Szépség, kényelmes pamlag,
S a két pohár, melyekben a
Kétujjnyi vörösbor kínál,
Bíbor, vastag szalaggal***

Nem ütjük össze harangját.
Egymásra mosolyogva jelzés,
Ahogyan csak megemeljük,
S a korty után szétárad a
Zamat testünkben,
Nemes pillanat***


Tenyerem közé fogom kedves
Arcodat, s érezve az illatos bőr
Melegét, a két kéz otthonára
Lel, olyan szép! Szép és ápolt,
Mint egész lényed, s tudom,
Tenéked én is ilyen vagyok***


Még beszélünk sok apró semmit,
De ebben a sok semmiben maga
A mindenség rejlik, s tudom, el
Fogsz búcsúzni ma is, de nem
Marasztallak, mert annyira dús
Az élmény, ha tovább erőltetném,
Halottan lehullana, mint a lepke
Letörölt hímpora***


Éjjel veled álmodom majd, s az
Álmom nyugodt lesz, tudom.
Holnap is várhatlak, s valójában
Tovább hogyan? Azt még nem is
Kutatom, csak elveszek ebben a
Nyugodt szépségben, s csak
Halkan köszönöm meg a fényt,
A nem várt csodát, hogy nekem
Te vagy***


thao









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Most mondom el***

Most mondom el neked… … mert később nem lesz már kedvem, mert később tán elfogy a merszem, s marad minden kimondatlanul… mo...