2015. szeptember 14., hétfő

Te csak ültél***



Te csak ültél***

*** a hátam mögött, s a sok
Szó, ami értelmesnek hangzott,
Mégsem volt az, monoton pergett,
Mint fáradt kukoricaszem***
Én elnéztem a forró vízben
Bukdácsoló fél barackokat,
S örültem, hogy miattuk nem
Kell megfordulnom, válaszolnom
S egyáltalán – rád néznem***
Amúgy a látvány nem kellemetlen,
Csak a szó üressége borzasztó,
S ilyenkor arra gondolok, hiába
Ölelsz szépen – az ölelés megtörik,
Behull, eltűnik a fátyolos időben,
Mert értelem nélkül mit ér
Bármi***

Akkor tudtam meg, nem bírlak
Elviselni, mert nem érted a szavam.
A pár óra meg, vízszintben, nem elég.
Hiszen mindig az hajtott, mi hiányzik
Még, mit olvassak, mit hallgassak, s
Tenger dolgom mellett, meg álmatlan
Éjszakán pótoltam a soha nem elég
Szépet, mit a nagyok elém varázsoltak
Betűkkel, és a hangok szárnyán***

S a dülöngélő barackokat bámulva
Rájöttem, nem vagy az én emberem.
Ami elválaszt – az az értelem, nélküle
Minden ideiglenes szépség a semmi
Kútjába hull.
Küldenélek, mert elvitt már úgyis
Téged a lelki enyészet, de még nem
Vagyok elég bátor, kimondani, hogy
Maradj meg, ott a semmiben,
Hátul***




thao


("ÉG VELED, FEKETERIGÓ"
      hugomnak)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Most mondom el***

Most mondom el neked… … mert később nem lesz már kedvem, mert később tán elfogy a merszem, s marad minden kimondatlanul… mo...