2015. május 3., vasárnap

Hajnali***


Hajnal fél kettő


Unom a megállót, a hiába órát,
Hogyha összeraknám, mi fölös
Idő elment rád, rohadék várás.
Nem rakom, már rég nem érdekel.
Már majdnem besüppedt nap, éj
Kenyér, tej, szó íve elfogyott,
Szeretet megfagyott, minek ez?
Így, ezt megkérdeztem, számot
Vetettem és nem tetszett, amit
Így megláttam…
Aztán valahogy maradt nálam
Toll és néhány ív papír, s a
Fájdalom a lélekből mindig
Papírra ír, s lettek versek és
Zokogó sorok és rájöttem,
Szerelmes és boldog vagyok!
Csak írtam és szép lett és
Sikoltott helyettem a betű,
Érezte, visszaélnek velem és
Visszaélek én magammal is,
Isten, most, most nagyon segíts!
Elindult valami gyönyörű, csoda.
El tudom mondani, magam és
Mások helyett, hogy milyen
Szeretni, cirmosan érinteni,
Boldogan egy álomba bújni,
S többnek lenni általa…
Minden megváltozott, elmaradt,
Mi eddig lehúzott, s mert penge
Az életünk éle – a teljességtől
Ugyan elvág, de ad kezembe
Sok ezer csodát, magamat
Már a holddal mérem és
Nem fogok fázni, kietlen
Várakozás közben…
Jönnek velem a versek,
Miket én írok, s ez csodás!
Gondolatomtól könny hull,
Fakad vidám kacagás és segít
A szavam, hogy a bátortalan
Nyomán élje a szerelmet, s ez
Jó, mert a bizonyosság engem is
Fölemel és életet…
Már nem vész el soha, nem lesz
Több görbe éjszaka, mert velem
Szavak jönnek, aljas, büdös, undok
Éjszakák helyett, s jó, hogy értem
A másik világot, mert így hiteles,
Hogy biztosan szebbet csinálok,
Mert írom a versemet, teszem
Dolgomat, s nem kérdem ki
Boldog, s kinek miért, s nem
Nekem, mert örökké velem
Vagy betű, s szerelem…


(emberbarátomnak)



thao




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Most mondom el***

Most mondom el neked… … mert később nem lesz már kedvem, mert később tán elfogy a merszem, s marad minden kimondatlanul… mo...