2015. január 7., szerda

Most***



Most***

*** hogy megnyugodtam,
Nagy, kék selyemkendőmet
A fejemre csavartam, úgy,
Ahogyan az olasz asszonyok
Húsvétkor, vagy gyász idején.
Kisimult az arcom, benne a te
Képedet hordom, s tudom,
Onnan már ki nem rakom,
Míg élek***

Azt is értem, hogy nem
Sikerülhetett, pedig de jó
Volt, én erre vártam, csak
Már ez kicsúszott időből,
Bizalomból, nem kötötte
Már ezt a szépséget az
Isten egybe***

De megnyugodtam, mert
Gonosz tehozzád én sose
Voltam. Kicsit segítettem,
Nagyot nem lehetett, ugye
Megérted? De illatod, szép,
Szálas magad, kedves szavad
Enyém marad és megérted
Egyszer, nem tehettem
Mást ezzel a csuda
Egésszel***

Várni foglak, míg élek,
Akkor is, ha pontosan
Tudom, hogy többé
Nem jössz***

De – én várlak***


thao







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Most mondom el***

Most mondom el neked… … mert később nem lesz már kedvem, mert később tán elfogy a merszem, s marad minden kimondatlanul… mo...