2014. december 10., szerda

Nine 1/2 Weeks







Nine 1 /2 Weeks

Kilenc és fél hét


(1986  kasszasikere, amit nem azért néztek meg, amiért kellett volna.)


Nagyon jól fotózott, remekül rendezett film. Mickey Rourke és Kim Basinger – joggal állíthatjuk – jutalomjátéka. Ha jobban értenék hozzá, azt kellene mondanom, a szakma is elismerhette volna. Nem ismerte el, semmilyen díjjal –de a közönség sorai közt tarolt. Teljesen.


Szexuálisan fűtött filmről van szó, ezt tagadni senki nem akarja. A képzett műkereskedő nő, aki 3 éve elvált és a titokzatos idegen furcsa románca. Gyönyörűen beállított képek. Soha, semmi nem több az elégnél. Így kell erről a témáról beszélni, mert több már sok lett volna – kevesebb meg szegényes és színvonal alatti, kelkáposzta illatú konyha- szerelem. Amúgy „otthoniasan”. De kivágnám, aki oda alacsonyítja le legnagyobb ajándékunkat!
A szerelmet, amit adni és kapni kell. Ami jár mindenfélével – ami nem tartozik külső szemlélőre. Csak annak a kettőnek a magántulajdona, aki éli. A nő bizonytalan, teli vágyakkal, de megriasztja a mód, ahogyan a férfi megközelíti. (hadd tegyem hozzá, itt még Rourke arca nincs a felismerhetetlenségig széjjelvágva. Ő ugyanis az ökölvívást a színészettel párhuzamosan művelte. Meg is látszik rajta. Az az édes, kisfiús mosolyú fiatalember ma már föl sem ismerhető a rengeteg plasztikától.)
Ajándékok, titokzatos, értelmetlen randevúk, megalázó helyzetek. De a nő még mindig tűr, mert elvarázsolja, bekebelezi, megfojtja ez a titokzatos, szuggesztív férfi.
Később róla is szerzünk információt. A Wall Streeten akkora irodája van, mint négy mai lakás egyben. Persze – nem így kezdte. A lakása rémületes. Funkcionális tárgyak, minden szürke, csak az ingei fehérek. Ahogyan a nő bekukkant a szekrénybe, nem hisz a szemének. Minden egyforma, tisztítóból becsomagolva, az ingek szalaggal átkötve. És szürke, szürke szürke, szó szerint minden. Az asztalkendő is. (Neve is bámulatos a fickónak: John Gray.) Néha kimondottan durva és megalázó a férfi magatartása, aztán átvált abnormálisan aggódó, kiszolgáló, mindent előteremtő formára.

Ezt a hintát – bármekkora a szerelem, kilenc és fél hétig lehet kibírni. A nő zokogva elmegy. Mikor az férfi lakásának ajtaja becsapódott utána, akkor jön a mindent megoldó monológ.
De – ezt a monológot már csak a nézők hallják. Halálos szegénységből küzdötte fel magát a pénz császárává. Ő ugyanolyan elveszett, mint bárki más lenne, hasonló helyzetben.
Nem tanulta, mit, hogyan kell, így marad a titokzatos hallgatás és a látszat - biztonság egy beteg lélek szürkesége – külsőségekben, belül a lélekben, egyaránt. Lehetőséget ugyanis esze ágába nincs adni, senkinek, mert kiderül a „gyenge pont”, amitől végre emberi lehetne.

A nő zokog és megy haza a macskájához, a barátnőjéhez, halálosan fájó szívvel – de bármekkora a fájdalom, épeszű ember ilyet nem vállal. Nem engedik, hogy segítsen.
Ez a fő vonala ennek a filmnek, amit 1986- ban „hú, apám” miatt néztek meg. Nincs benne a „hú, apám” – de ízlés és egy beteg lélek teljes térképe ott díszlik, csak le kell tudni olvasni a vászonról. Ezt a fajta magatartás zavart én tanítanám (biztosan tanítják is), de a 9 és fél héttel illusztrálnám.


thao



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Most mondom el***

Most mondom el neked… … mert később nem lesz már kedvem, mert később tán elfogy a merszem, s marad minden kimondatlanul… mo...