2014. december 9., kedd

Mit érek neked***



Mit érek neked***


*** mondd el, szívem, mi jut
Eszedbe, ha arcom előtted
A felhők közül kibukkan,
Felsejlik, előterem?
Érek – e annyit, hogy az
Életben gondolj reám?
Mikor bármikor elsuhanok,
Egy ködös éjszakán?
Sírsz – e akkor utánam, vagy
Mély bánat, mint kabát, a
Válladra hull, s gondolod-e
Azt, hogy most a világot
Egy perc alatt szétcsapod,
Vadul?

Ölelsz – e úgy, mint engem,
Mikor már sehol nem vagyok?
Felgyúl-e benned a kettőnk
Szenvedélye, csak mert új és
Idegen a másik – s én – halott?
Én nem tudnék senkit szeretni.
Téged keresnélek nappal, s az
Éjszakán, mikor a kerek hold
Szomorú pofája vigasztalón
Lenéz reám. Én nem tudnék
Más illatban élni, nekem a jó
Az jó, s annál nincsen jobb!

Hogy tudnék tenélküled élni,
Más oldalán, mikor az IGAZ
Felem – halott?
De – remélem, nekem lesz
Könnyebb, engem már annyit
Visszarántott az Édes Úr!
Egyszer megengedi:- Menj, no! –
S lágy mosollyal vállon karol.
Én hiszem, hogy van egy másik
Létünk! Hogy néz ki? No, azt
Nem tudom, s el sem mondom
Később, hiszen a titok már ott
Feszül a kéklő égi habokon.

Engem sokan várnak, elmentek,
Fájtak, s én mindet szívesen
Látom majd viszont!
Ölelem, szíve szakadtan, a hatalmas
Gyermeket, hisz őnála a VÉGSŐ
Nyugalom***
Mindenkit megérintek, és kérdezek
Sokat, ha tudok? Nem értem még én
Ezt az itt – ott állapotot?
S tudlak-e onnan szeretni TÉGED?
Erre felelni innen nem tudok.
De földi lényem egész valója
A szíveden csüng, mert beléd
Földien – nagyon szerelmes
Vagyok***


thao





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Most mondom el***

Most mondom el neked… … mert később nem lesz már kedvem, mert később tán elfogy a merszem, s marad minden kimondatlanul… mo...