2014. november 8., szombat

Vége***



Vége***


*** gondoltam megadón,
Dühösen is egyben, nincs
Tovább, elmegyek, ahogy
Jóságos apám elment***
Így kívántam, s most
Meg is érkezett, mégis
Túl gyilkos, túl méltatlan
Lett volna, de tudtam
Semmit nem tehetek.
Mintha megkötöztek volna.
Mellkasom szétrepedt a kíntól,
Hideg verejték folyt rólam,
Szüntelen, kezem már semmire
Nem volt jó, s a vérnyomástól
Szétrobbantam, mint egy selejt
Bomba – itt a végem***

Aztán - bár földi jóságok
Küzdöttek értem, tudtam,
Mint oly sokszor, most is,
Értem jött a szakállas
Ember – isten.
Megfogta a kezem, s nem
Engedett, a többiekbe, pedig,
Akik erőltették belém az életet,
Emberfeletti képességeket
Lehelt.
Így – kiválasztottan – tartozom
Neki és a többieknek, kik belém
Újra életet varázsoltak, hogy most,
Feltápászkodván tovább dolgom
Tegyem.

Közkincs lett a szenvedés, mindenkié
A halálom, azt is tudom, hogy azt
Már rám ruházta, a továbbiakban
Hogyan csinálom?
Nem ér rá folyton, de néha érzem,
A kezemen egy röpke érintés jelzi:
- Azért én itt vagyok! – 
Simán ketyeg
A megreparált szív,
Ilyenkor boldog
Vagyok.


Köszönöm neked!
Szólok hangok nélkül.
Én igyekszem, s
Már – majdnem***
Jól vagyok.



thao




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Most mondom el***

Most mondom el neked… … mert később nem lesz már kedvem, mert később tán elfogy a merszem, s marad minden kimondatlanul… mo...