2014. november 5., szerda

MALŐR




MALŐR


Sok szép időket kihagytam kedvenc oldalam fejlesztéséből.
Mert ez a második kötet áll legközelebb a szívemhez. Az ok,
amiért nem tudtam dolgozni: - szívinfarktus volt. Hazudnék, ha azt mondanám – nem számítottam rá. Édesapám családjából kettő kivételével mindenkit ez az alattomos kórság kaszált le.
Hasonló életkorban. Csakhogy – az ember hiába tudja.
Nem hiszi el.

Hatalmas hőség öntött el. A mellkasomra egy egész brigád hordta a terméskövet. A vérnyomásom kétszáz fölé szaladt.
Hajam alól patakokban csurgott a hideg verejték. Kezem hófehéren, erőtlenül csüngött mellettem. Nem tudtam mozdulni. A két telefon (vezetékes és mobil) elérhető távolságból vigyorgott rám. Esélyem se volt, hogy bármelyiket elérjem. Ha a húgom nincs nálam – tiszta véletlenül, akkor méltatlan, fájdalmas halált halok. De ott volt. Mentőt hívott. Hat ember egy órán át küzdött értem. Minden tiszteletem az övék. Aztán a kardiológia, ahol utcai ruhában azonnal műtőasztalra fektettek és az EKG útmutatása szerint egy fölvezetett katéterrel és egy furcsa kis ráccsal szétszedtek két összemeszesedett eret. Nagyon vigyáznak az emberre a kórházban. Százezerszer megmérnek minden mérhetőt, vért vesznek, teljes labort csinálnak. Aztán – ha már nem találnak több tennivalót – elbocsájtanak, haza. Öt szem gyógyszerrel
gyarapodott a semmi. (Eddig semmit nem szedtem.)
És – valami végérvényesen megváltozott. Átalakult a szervezetem hőháztartása. Már mindenhová eljut a normális véráram. Nincs többé hideg kéz, vagy láb. Valamint érzem, ott bent – hiszen a műtét alatt a monitoron láttam a vékony, életmentő szálat – hogy már nem a régi az elrendezés. Megmentettek, de egy idegen tárgy működésétől függ – meddig még***

Lassúbb vagyok. Nem vigyázok magamra különösebben, de nem bírok menni és cipelni sokat, mert odabenn jeleznek – elég volt.
Ez történt. Most még nem hiszem el, hogy leszek – e a régi.
Azt hiszem – az már soha.



thao






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Most mondom el***

Most mondom el neked… … mert később nem lesz már kedvem, mert később tán elfogy a merszem, s marad minden kimondatlanul… mo...