2014. november 9., vasárnap

Karcsú***







Karcsú pezsgőspohár


Egyedül, hisz nincsen hozzá pár.
A nyárnak régen vége, gyönyörű
Sárgára váltott a levél, szemnek
Szép, de csak halál, ahogyan a
Magasból megadóan egy – egy
Lassan aláhull, leszáll***
A fán nőnek majd újak, ha eljön
Sokára a tavaszi holnap, de ezek
A régiek a földön elenyésznek.
A talajjal eggyé válva táplálékká
Lesznek a következő nyárra***

Rám is ez vár talán? Aláhullok egy
Árva éjszakán, amikor senki nincs
Velem, nem jön el, akit várok, nem
Simogatja a kezem? A test még nem
Hullott rommá, az ész is a helyén van,
Miért nem lehet az utolsó felvonás
Kedvesebb, vidámabb, bátrabb?
Én érzem, hogy úgy lenne rendjén,
Eljönne az, akit szeretnék és nem,
Oh, már nem forró lázban, hanem
Csendes, békés napsugárban
Lennénk egymásnak a fény, a társ,
A biztató remény, hiszen lassan
Menni kell, s az út egyedül
Ballagva szánalmasan üres
Séta volna, üres, mint az
Egy pezsgőspohár, melyhez
Nem koccan másik, s a lélek
Halkan, csendesen fáj***

Simogat a takaróm puha flanelja,
Körülvesz a kedves fészek - otthon
Ezernyi, szép darabja, s jól is
Vagyok, hiszen megmentettek,
Csak azt nem értem, miért kell
Mindig egyedül mindezek közt
Legyek?
Nagyon jó egyedül lenni, de pár
Órára a nevetést, a kellemes, szép
Szót megosztani miért nem lehet?

Igényes vagyok, az lehet, de az
Ember szép legyen, ahogy lehet.
Arcban, lélekben, ruhában, ahogy
Csehovtól olvastam, ki ugyan hivatását
Sosem gyakorolta, mert írnia kellett,
Így orvos nem lehetett, de a szépre,
Az ápolt magunk gondjára kellően
Figyelmeztetett. Nos – ezt nem tudom
Elfeledni, az ajtón kívülre hagyni, mert
Ha én vigyázok magamra, miért hunyjak
Szemet a bárdolatlan piszokra?

Elszaladt a szó messzire. Kezdődött
Pohárnál, folytatódott borús elmúlásnál,
Aztán jött a vágy a lehetetlen után***
Megadom hát magam, s rábízom arra,
Aki szívem dolgait mindig is tudta.
Eldönti, jár-e még egy utószezon?

Vagy elszáll a por, a drága gyermek után,
Ha eljön az idő, a végtelen horizonton.
Szabadon, semmivé válva, ahogy mindig
Szerettem volna, nem bezárva, nem földbe
Ásva***

Érzem, ott ezek a kicsinyes vágyak olyan
Fölöslegessé válnak, része leszek a nagy
Egésznek, s egykori, földi vágyaim
Csendben elenyésznek***


thao





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Most mondom el***

Most mondom el neked… … mert később nem lesz már kedvem, mert később tán elfogy a merszem, s marad minden kimondatlanul… mo...