2014. szeptember 12., péntek

Hová lettetek***



Hová lettetek***


***mosolygó hajnalok?
Orrot csiklandozó, sokat
Ígérő napsugárral?
Elmentetek a nyárral.
Most bármennyire kivirul
A nap folyamán, az indulás
Szürke, kopott.
Arcom mögött a sok gondolat:
Mint kőben az ezer éves levél
Nyomat***
Megkövesült a védelem.
Védekező állásban,
Várakozás***

Nem is várok, mert félek várni.
Ha várok, még eljön valami,
Amit nem olyanra akartam
Várni – és fájni fog, nagyon
Fájni***
Nyugtalan leszek, s pár napig
Vigasztalhatatlan, rosszul
Alszom el, nem lelem helyem.
Aztán újra rendes lesz minden.
Kockáztatni viszont már nincs
Kedvem.

Inkább emlékezem.
Édes baba hajakra, fürdetésre,
Illatos habokra, kacagásra,
Sok játékra, napfényre, nyárra.
Édes, szelíd férfikezekre, kik
Szerettek, óvtak engem.
Szerelmekre, melyek
Kedves tüzénél
Melegedtem.
De jó!!!!

Ezt nem rontom el, hisz
Nekem kincsem van:
A hang, a szó, a zenei
Varázslat, a film, amiktől
Napról napra bölcsebb
Leszek, s a bölcsesség
Miatt érinthetetlen,
Mert otromba kéz
Soha nem érinthet.

Elmúlt egy kor.
Szokom ezt az
Újat. Ezer éves
Levél, kérlek,
Szívemen
Örök
Nyomot
Hagyj***


thao






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Most mondom el***

Most mondom el neked… … mert később nem lesz már kedvem, mert később tán elfogy a merszem, s marad minden kimondatlanul… mo...