2014. július 5., szombat

Esti ima




Esti ima


Úgy múltál el az életemből,
Mint amilyen véletlen folytán
Csak úgy „benne lettél”***
Nem volt módomban tudni
Rólad, de te konokul, időnként
Megjelentél***
Egy telefon, egy jel, egy gondolat,
Nem engedted szétválni a semmit.
Konok, makacs magad tartott
Tenyerén, mint félteni való
Nippet, puhán, megőrizni***
Én mindig mondtam a sok nemet,
De hittem benned, mint a fodros
Felhőben az égen, mint a vékonyka
Sugárban, mely bebújik reggel 
Az ablakon, a repedésen***

Méltatlanul láttalak meg, csak egy
Fotó a nagy netes nirvánában.
Írtam, nem feleltél, s el is tűntél
Számomra az örök éjszakában.

Hogy lapot csináltál, megköszönöm.
Ma már könnyű, akkor nem sokat
Értettem belőle – ma már itt a sok
Sablon, csak érte nyúlok, s van új
Lapom, mert már tudom***

Kilenc év, ami nem volt, ilyen
Kurtán ért véget. Nem tudom
Már, ki vagy, ki voltál, de hálás
Az emlékezet az elvetélt
Álmokért, 
Mindörökre***



thao



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Most mondom el***

Most mondom el neked… … mert később nem lesz már kedvem, mert később tán elfogy a merszem, s marad minden kimondatlanul… mo...