2014. május 23., péntek

Találkozás





Találkozás



Az országúton egymagam bandukolva, vállamon lapos
tarisznyámmal , szembetalálkoztam két gyanús ismeretlennel.
Az egyik a Hazugság volt, a másik a Félelem.


A Hazugság hidrogén-szőkére festett hajjal, szeme alatt sötét árokkal nagyon gyengének tűnt. Látszott rajta viszont, hogy rettentő szívós. Nem hal meg soha. A Félelem ősz volt, kicsit hajlott a háta, vaksin nézegetett körbe-körbe. Kutakodott mindenfelé, gyakran nézett vissza is. Megszólítottak, bár én nem akartam beszélgetni. Elfoglaltak saját gondolataim. Mérleget csináltam az életemről. Mindent meggondolva és megfontolva. A legapróbb részletet, vagy mozzanatot sem akartan kihagyni. Általános és átfogó képet készültem magam elé tárni, mennyit ért az eddig eltöltött idő. Nem tudhatom, mikor kell mennem.
Készületlenül meg nem érkezem soha, sehová. Elállták szinte az utamat,s mivel nem akartam udvariatlanul viselkedni, megálltam. Nem tettem szívesen. Meglepetésemre kezet nyújtottak mindketten, egymás után. A parola kellemetlen érzéseket keltett bennem. Nyirkos volt a tenyerük. Nem volt határozott a fogás sem. Visszahőköltek kemény kezemtől. Kérdésekkel kezdtek dobálózni, pedig látszott, hogy most nem vagyok társalkodó kedvemben. A Hazugság nyájasan és mázosan nekem szegezte eléggé provokatív kérdését: - Szoktál hazudni, angyalka? - Angyalka a nagyanyád, gondoltam, de éreztem, önmérséklet nélkül itt nem megyünk semmire. – Igen, megesik. - válaszoltam. Ez felelt meg az Igazságnak. Ő azonban nem volt ott.  - Persze, hogy kénytelen az ember néha elhallgatni bizonyos dolgokat,vagy elkerülni kínos helyzeteket, amikkel másokat mélyen megbánthat. Forrest Gump barátom ezt kegyelmes hazugságnak hívja. Szerintem ez nem ártalmas. Ez inkább tapintat. A Hazugság hamis fogsorával az arcomba röhögött. Megdobta hátrafelé a sárga loboncot a fején, halálsápadt arca gúnyosan belenyomult az enyémbe.
- Szépítgetünk, angyalka, szépítgetünk? - Ezzel elkezdte felsorolni életem azon mozzanatait, halálos pontossággal, amikor nem a valóságot mondtam.  Fel nem foghatom, honnan tudott mindenről. Amikor becsukta végre a száját, nyugodtan néztem bele zavaros szemébe. - Ennyi lenne a mondanivalód? Ezért neked nem sok siker terem, fekete angyal! -Adtam vissza a megszólítást, negatívan jelzőzve, ahogy megérdemelte. -Amiket te itt felsoroltál, azzal elmehetsz a pékhez panaszra. Jó zaftos, tenyérbe mászó, más kárát előidéző hazugságot bizonyíts rám, bestia! Akkor azt mondom, te nyertél, s leminősítem magamat az agyagig és a föld alá bújok. De ezek? Ezekkel mit akarsz kezdeni?.-A ványadt rémség megvonta aszott vállát, a földre köpött, s nem méltatott válaszra.

Ekkor vett kezelésbe a sunyi Félelem, aki a Hazugságot tisztelettel végighallgatta. - Most én bírállak el. Felelj most nekem is. Mindenre, amit kérdezek! –Na, gondoltam, szép nap ez a mai, jól összejöttünk itt mi hárman egye meg a gyász. - Kifele vele, ha már érdeklődős kedvedben vagy te is! - siettettem az elkerülhetetlent. Essünk túl a vallatáson.Féltél - e, a gonoszságaid miatt? - Tette fel azonnal a kérdést, hogy beleessek a jól kitervelt csapdába. - Feleslegesen tépjük itt a szánkat. - Úgy látom, mindent tudtok, minek ez a nyilvános autodafé?- most már erre is tellett tőlem,mivel szándékukat kiismertem ezen rövid idő alatt . – Igen , tudod,hogy féltem. Nagyon sokat. Először a gyerekeim miatt féltem, hogy nehogy bajuk essen, aztán féltem attól, hogy a hozzám közelállóknak baja esik. Amire legkíváncsibb vagy, az a legzaftosabb neked.
Féltem minden ok nélkül, mert beteg voltam. Nagyon keményen kellett küzdeni sok éven át, amíg ezt eltapostam. De látod, itt vagyok, gondolkodom. Az nem rád tartozik, miről ,de elállhatsz nekem itt napestig. Úgyse beszélsz semmit a belembe! - erősödött bennem egyre az önbizalom. - Aljas tettek, silány alávágások,mások tönkretétele nem bizonyítható rám. Nem ártottam senkinek, soha. Nyugodt szívvel jártam az éjszakát szálegyedül,mégsem bántott soha senki, ehhez szólj, nyomorú vén!-  Ekkor újra próbálkozott, alávaló kis trükkökkel: - Mikor dörög az ég, vagy villámlik,biztos félsz? - Na ebből végképp elegem lett . - Figyelj te…te nagyon te…mert arra sem érdemesítlek, hogy olyat ejtsek ki a számon, amit más előtt ,akit szeretek, minden további nélkül megteszek. Tudd meg, hogy akkor se félek. Ami után te kutakodsz, az a koszos lelkiismeret, olyat meg nekem nem adtak. Fényesre van az sikálva. Elmehetsz te bánatos szülőanyád kebelére. Faggassad azokat, akik neked való történetekkel előtted megpróbálhatják tisztára mosni a szennyest. Nem a legmegfelelőbb fórum vagy, azt a szemedbe mondom, hét szentség. - A két randa szerzet olyan elégedetlenül állt ott, mint akinek nem jutott dinnyefőd, de hála a magasságosnak, befogták a barlang ürest.


Én pedig, mivel nem állták az utamat többé, tarisznyámmal és sok gondolnivalómmal együtt elpántlikáztam tőlük a végtelenbe a tiszta úton. Nem állott már elém senki. Nem zavartak meg a számvetésben. Ember voltam, mint a legtöbb. Se rosszabb, talán kicsit megértőbb, se sokkal jobb, de semmi alávalóság nem homályosította el a szívem sarkát sem.




thao




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Most mondom el***

Most mondom el neked… … mert később nem lesz már kedvem, mert később tán elfogy a merszem, s marad minden kimondatlanul… mo...