2014. május 14., szerda

Döbbenet






Döbbenet
 

Ahhoz, hogy financiálisan életben tudjak maradni, szűkebb és tágabb családom csatasorba állt. Annyit érek eldolgozott életemmel, visszafordíthatatlan betegségemmel, hogy azzal a pénzzel kiülhetnék a sarokra egy kalap társaságában. Nem az én szégyenem.

Mellettem viszont állnak és minden erejüket latba vetik, hogy lakni és enni tudjak. Ilyen mélyre még nem süllyedtem életemben. Most sem italos életmódom, vagy ledérségben elherdált életem bélyegeit viselem. Valami nagy, igazságtalan társadalmi daráló bedarált. Jobb lenne, ha beledöglenék??? Nem tudom a magyarázatot. Talán már nem is érdekel…

De nem erről akartam beszélni. Édes, szép, örökké fáradt gyermekem elvitt a „nagy, olcsó boltok” egyikébe, hogy félhavi főznivalómat beszerezzük. (Ő fizet, persze…) Kifelé toltuk már a kocsit, langyos ősz volt és meleg. A kis, élelmes cigánygyerekeket megszoktuk már. Az anyjukat is, akik nem riadnak vissza semmilyen szemfényvesztéstől, hogy a parkolóban kábultan álló, gondjaiba mélyedt autóst hogyan „vegyék le”. Nekik már rég nincs nálam esélyük. Látom, hogy nem kenyér, vagy iskolafüzet lesz az adományból, meg a fiam meg is ölne. Ő az életét teszi kockára, naponta. Megértem, ha zabos lesz az ilyesmitől.
Ezen a délutánon patyolat-tiszta, világosszőke, tíz év körüli, szépen öltöztetett kisfiú botorkált hozzánk. Azt, hogy pénzt kér, alig lehetett megérteni. Természetesen kapott. Közelben nagy lakótelep nyújtózik. Szinte rögtön kirajzolódott előttünk a helyzet. Értelmiségi családból vágták utcára a családfőt. Megélhetésük ellehetetlenült. Valószínűnek látszott, a család akkor fog ma vacsorát kapni, ha ez a gyermek, akiből bármi lehetne, összeszed annyit, hogy aznap este ehessenek. Itt megállt bennem a lélek…
Ha idáig eljutunk, akkor már minden lehetséges! Ők kihez fordulnak? Nekik ki fog lehetőséget adni arra, hogy testileg lelkileg föl tudjanak kelni???

A szőke kisfiút bemarta az emlék a szívembe. Az enyémekre gondoltam, akiknek ésszerű módon meg lehetett adni azt, amire szükség volt. Meleg, egységes családot. Mértéktartó, de helyes és elégséges hátteret, ügyes gazdálkodással. Látom a csillogó hajukat a tenyerem alatt. A sok mosoly, nevetés, kis balesetek, pár könny, amiből meg lehetett vigasztalni őket. Meg a döbbent kis arcukat, mikor szegény embert láttunk, véletlenül és mindig adtunk, valamennyit… A nagy dolgozik, mint az állat és segít az elnyomorodott anyján. A kisebbik elment angyalnak, már felnőtten. Nem tudták meggyógyítani. Ő nagyon érzékeny volt. Az a profán gondolatom támadt, hogy de jó neked, szívem, hogy ezt nem kell végigcsinálnod, amit nekünk…

SZÍVESEN MENNÉK UTÁNAD – CSAK SZAVAMAT VETTED… ÉN NEM HAZUDTAM SOHA NEKTEK, BE KELL TARTANOM, AMIT ÍGÉRTEM NEKED:
- SAJNOS –



thao
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Most mondom el***

Most mondom el neked… … mert később nem lesz már kedvem, mert később tán elfogy a merszem, s marad minden kimondatlanul… mo...