2014. május 29., csütörtök

Ahogy alkonyul***



Ahogy alkonyul***


*** úgy sűrűsödik a vágy,
Háncsok, sárga virágok,
Patyolat drapériák kis
Ködök a víz fölött, s egy
Könnyű sál a hátamon.
Ülök a székben, a párás
Alkonyon, s csak vagyok.
Szemem beissza a nyugalmat,
A szépet, ellazulok, s felejtek,
Ösztönösen, s élesztek magamban
Minden jelen és elmúlt szépet.
Mélyen beszívom a sós párát.
Elgondolkodva nézem a hó
Tisztaságú drapériát, a környezet
Minden báját, mely hozzáértő
Kezek műve, s e fehérségben
Nyugodtan – nem siettetve,
Várok a csillaggal telt éjre.
Mikor az éj leszáll, sötétkékbe
Vált a táj, fölszáll a pára, s a
Csillagmiriád kedvesen súg
Pont nekem jó éjszakát.
Megsimogatja arcomat a szél,
Azt üzeni – jó, hogy eljöttél,
Örülünk, hogy itt vagy, nem
Felejtünk téged, sem alkony,
Se pára, sem éj, se csillag.
A bambusz fotel sem felejt el.
Őrzi melegedet, s örül, hogy
Tőled minden élettel teli és
Szép lehetett, amíg lehetett.

Boldoggá tett téged, s minket
Boldoggá tett a lényed, hogy
Hogy ez a találkozás
Megtörténhetett***






thao



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Most mondom el***

Most mondom el neked… … mert később nem lesz már kedvem, mert később tán elfogy a merszem, s marad minden kimondatlanul… mo...