2014. április 10., csütörtök

Magányos férfilakás







Magányos férfilakás***


***mondd, milyen is lehetne más?
Bár az esti ernyős lámpa kedves,
Sárga fénye még annyira igyekszik,
Fáradt fejem köré fonni árva
Glóriát.

Nem volt mindig így, tudod, de
Elment. Nem vitt magával semmit,
Csak néhány ruhát. Itt hagyta nekem
A boldogtalanságot, az emlékekkel
Zsúfolt, érzelmektől fosztott lakást.
Ahol minden sarokban egy – egy
Kedves emlék gubbaszt elhagyottan,
S az utcalámpa fénye sem meleg.
Egyedül egy kedves csillag néz be
Rám esténként, vigasztalni egy
Kiürült szívet.

Nincs kedvem megfejteni, régen,
Mit tehettem rosszul, mert nem is
Értem, csak elfogadtam, mert ellene
Ágálni oly szegényes lenne már***
Kérdezted – mit szeretnék, mi a
Vágyam?
Végre kettesben lenni a kihalt lakásban.
Átfogni egy kedves, gömbölyű vállat.
Érezni, hogy nem a lélekharang kongat,
Hanem a vidám déli harangszó, hogy
Lesz még egyszer minden újra jó!
Hogy várhatok valakire, akinek fontos,
Én várok rá – és nem más, akinek
Öröm hazajönni, akinek újra kedves,
Meleg fészek lesz ez a lakás.


Aki összekacsint a kukucska csillaggal,
Akit körbefon a sárga lámpa fénye,
Kedves válla köré fonva glóriát***
Akitől meg merem kérdezni, milyen a
Csókod íze, milyen volt a nap, míg
Eljöhettél végre, s aki nem bánja majd,
Ha egyszer lehántom róla a könnyű
Ruhát***

Akinek melegében elfelejtem a bohó
Éveket, amikor mindketten karcsún,
Bolondul futottunk a szépség után.
Mennyire tudjuk ma már, nem számít,
Ha a test nem a régi, a szív, a szellem
Mennyire igényli, hogy a szeretet itt
Verjen tanyát.
Aki nem rója fel, hogy kilóim már a
Korhoz igazodtak, és én is szeretem
Gömbölydedebb, sok, édes idomát,
Nem kívánom vissza a régi, mesés,
Karcsú pálmafát – meg is rettennék
Tőle, így jó, a kedves, élhető időben,
Megsimogatni bőre bársonyát.

Hiszem, hogy eljön, el kell jönnie.
Aki maga is egyedül él, vágyik
Társra, soha nem magányos estére,
S éjszakára, mikor elkísérem, elviszi
Kedves emlékeinket, az aznapi sok
Örömet.
Istenem! Ennyi az egész. Most oly
Elérhetetlennek látszik, de hisz már
Tavasz van, az orgona, s a japánbirs
Édesen virágzik, s hozza az új reményt,
A biztos hitet: - lesz még szerelem,
Lesz még szívmeleg – s albumba
Rejtjük a régi pálmafát***


thao


(A  kép Berencsi Attila alkotása)







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Most mondom el***

Most mondom el neked… … mert később nem lesz már kedvem, mert később tán elfogy a merszem, s marad minden kimondatlanul… mo...