2014. április 15., kedd

Elgondolkodtam







Elgondolkodtam***


***mit is kéne tenni, az életet
Tovább hogyan élni, mi volt,
És az hogyan is volt: rájöttem,
Minden úgy volt jó, ahogy volt.
Háború már rég nem dúlt, mikor
Születtem – de a kilőtt házak
Még évtizedekig itt voltak
Előttem.
De lehetett zongorázni tanulni,
Mindegy volt, mit hülyéskedtek
„Télapóval”, nálunk Jézuska jött.
Szinte mindig könyvet hozott, hisz
Baba nekem már akkor kellett,
Amikor élt és a kezembe adták.
Imádtam őket, meg azt, hogy
Olyan esztelenül fiatalon lehettem
Velük.
Mivel nekem ők mindennél
Fontosabbak voltak, eldöntöttem,
Velem vannak a könyvek, rengeteg,
Saját könyvünk, s mikor maradt
Időm, szívtam magamba mindent,
Ami később aranynál fényesebb
Kincsnek bizonyult.
Mikor nagyobbak lettek, mehettem
Dolgozni könyvtárba, fordítottam,
Elvállaltam, amit lehetett, és a mozi!
A filmek segítettek, (ma már DVD
Könyvtáram van, itthon, s nincs
Nap, hogy ne ismételjek a rengetegből
Valamit, ami az élményhez fontos,
Hogy írhassak, vagy kisebbet – néha
Nagyot, valóban "igazit"***
Nekem kimaradt – későbbre a
„Házibuli” és a „Szerelem első***”,
De örülök, hogy megtalált.
A miénket jobban szeretem, mint
A franciát, mert dacos magyarként
Szeretem a málló falú házat, láttam,
Éltem a „nyugati civilizáltat” – de
Vissza kellett jönnöm és nem bánom,
Hogy metropolisszá dagadt a kedves,
Régi piac. Az jobban ideillett, de
Beláttam, az időt nem állíthatom le.
Az életünk nem perpetuum mobile.

Idővel minden a helyére áll.
Elmentek az oroszok, most még
Nem nagyon tudjuk, hol vagyunk,
De meg fogjuk tanulni, hogyan kell
Emberségesen élni, mire ez eljön,
Én már el fogok menni***

Mit viszek magammal?
Gyerekeim édes arcát,
Csodás zenéket, könyveket,
Aput, a legnagyobb csodát,
A verseim úgyis jönnek,
S egy édes, dacos kölyök is
Jön velem, aki a filmezést
Ugyan megutálta, de amit
Adott, vissza már nem veheti,
Hisz őrzi a kópia, legendát írt.
Sajnálom, hogy ezt ő nem bírta.
De el nem veheti, mert krónikás
Abból az időből, amikor lázadoztunk,
De rengeteget kacagtunk és minden
„Nem szeretem” dacára voltunk, ott
Voltunk, mi csináltuk dacunkkal a
Jövőt, és közben rettenetesen sokat
Röhögtünk, mert fiatalok voltunk, és
ÉLTÜNK!



thao









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Most mondom el***

Most mondom el neked… … mert később nem lesz már kedvem, mert később tán elfogy a merszem, s marad minden kimondatlanul… mo...