2013. június 25., kedd

Nem várok már***






Nem várok már***



***üzenetet, mondta Sinyi,
Fekete István világcsavargó,
kedves, kék szemű nagybátyja,
s egy kora reggeli fényes órán
reszkető térdén kettétörte a rég
faragott,csodaszép botot.

Másnap halva találták és meg
kellett érteni, örökre elment a
nyughatatlan vándor, már nem
kémleli a neki sokat eláruló eget.

Így mennek velem a napok sorban,
bár haszontalan, tudom, nem vagyok.
Még sincs már jó íze a szélnek, s csak
a néha előbukkanó szavaimba kapaszkodok.

Elaljasult és elgyávult a világ – vagy talán,
anno én nem vettem észre, hisz bájos kis
gyerekek és tiszta dallamok, jó illatú könyvek
között éltem.

Már elszállt a nevetés, csak kis mosolyra
futja, a szellemes, jó beszélgetéseknek biz
eldugult az útja, csendes lettem és elmerengő,
álmok és vágyak odavesztek, csak remélem,
csendesen alszom el örökre – szép lenne, hisz
megérdemelten lenne***


thao






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Most mondom el***

Most mondom el neked… … mert később nem lesz már kedvem, mert később tán elfogy a merszem, s marad minden kimondatlanul… mo...