2013. június 26., szerda

Hiányzik***






Hiányzik

*** minden nyáréji séta, ne félj
én mindre emlékezem, összeborult
fölöttünk az allé minden koronája,
boltívet adva, neked, nekem***
Te mindig  a vállamat ölelted,
vagy a derekamat fogtad át.
Édes volt minden szó íze, s
annyi okos gondolat ment
egyik fejből a másikba át.

Szerettük egymást, jól megvoltunk,
aztán valami ostobán elszakadt.
Ma már nem vádolok senkit, mert
megértettem, ha elég erősek vagyunk,
minden megmarad.

Én nagyon összerogytam, te búsan
elmentél, mert küldtelek, s mivel
még vigyázni akartam rád, azután
is nappal sétálni vittelek.

Mennyire más volt az már, mint egy
nem gyógyuló beteg gyereket, az erős
férfi helyett, de mégis vittelek, míg
kellett, s lehetett.

Ma már semmit nem tudunk egymás
dolgairól, bánom, de nem is hiányzol.
Csak az éjszakai séták, azok nagyon!
Tudod, a félig kész házak az utcánkban
már mind készek, nem jártam arra
sokszor, de láttam – már csak én
emlékszem, az utca, s a házak biz
könnyen felejtenek***

De a fák még tudnak mindent,
vigasztalón susogtak fölöttem,
mint akkor, mikor szinte megállt
a szívem, s te teljes erőből magadhoz
szorítva, saját ritmusoddal hoztál
vissza engem.


Akkor értettem meg végleg, ha nem
lettél volna, nem gyógyulok meg soha.
Legyen neked jó ott, ahol most vagy,
értsenek, féltsenek, vigyázzanak rád.

Már semmi ok nincs, hogy régi hiba
utadat állja, mi minket kettészakított.
Legyen végre egy életed, minket meg
inkább felejts el, mert jobb a felejtés,
mint az örök kérdés, s a néma
fájdalom.


thao





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Most mondom el***

Most mondom el neked… … mert később nem lesz már kedvem, mert később tán elfogy a merszem, s marad minden kimondatlanul… mo...