2013. június 8., szombat

Gondolatok




Gondolatok


Már nem jössz hozzám – szerintem
Nem is készülsz, s telefonjaink is
Megritkultak jócskán.
Téged majdnem elvitt a halál, de hála
A jó istennek, mégis megmaradtál.
Azóta nagy csöndet érzek benned, s
Azt, hogy mozdulnod egyre nehezebb,
Hozzám lehetetlen.
De meghatott, hogy az óriás fotó még
Mindig ott a faladon rólam, és a
Kispárnára nyomott is megvan,
Ugyanott.

Régen szerettelek, elfogadtam különös,
Öntörvényű lényedet, s annyira örültem
A folytonos telefonnak, hogy mindig
Verset írtam – és te föltetted azonnal
A nagy lapomra, hogy örüljek.
Már nincs pénzed telefonra, nekem sok,
Kínzó gond nyomta a vállam és
Nem írtam neked több verset, pedig
Mikor beteg voltál, még hívtál, s aztán***
Behúzódtál a házba, mely otthonod,
Az volt a védelem, a szíved itt hagyott.

 A dolgaink nem merülnek feledésbe,
De – tudod – hűtlenek a szerelmek,
Múlékonyak és nem áldozunk érte, s
Amikor a szív óhatatlan méricskélni
Kezd, akkor van igazán vége.

 Köszönlek a sok jónak, bánom, hogy
Mind kifosztottak lettünk, s te nem
Mutattad meg nekem, mennyire
Nincs miből élni, így elengedtél,
Célja vesztetten a megszokott
Szobába behúzódtál, eltűntél.

 Szívesen gondolok rád, áldja isten
Békédet és szobád és hidd el nekem,
Nagyon szép volt a szerelem, én azt
Jól tudtam – meg nem valósul, de
Mindenért, mit tőled kaptam,
Simogató, kedves köszönet***



thao





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Most mondom el***

Most mondom el neked… … mert később nem lesz már kedvem, mert később tán elfogy a merszem, s marad minden kimondatlanul… mo...