2013. május 22., szerda

Langyos eső





Langyos eső


A dús, kövér növények kéjesen
Nyújtóznak a súlyos cseppek alatt.
Esik, monoton surrogással, most
Nem törődik az idő semmi mással.
Tisztogat, eltünteti a szomjúságot.
Ilyenkor várunk.
Üresen ázik a máskor oly hívogató,
Puhára öltöztetett kerti pad, párnák,
Takarók nélkül, fázósan borzong,
Várja a napot.
S vár engem is, ahogy elfészkelek,
Könyvvel, s telefonnal, hogy találjon,
Aki keres – hisz most a kertben
Pihenek.
A kert elvadult, de oly szépen tette!
Kis utak mutatnak járást benne.
Átalakult, tapintatosan elfedte, milyen
Volt régen, amikor még három selyem
Buksi túrta a homokot, kacagva, nevetve.
Ez más.
Olyan, mint néma szívemre egy simogatás.
Hűséges fiam, a mindenem, amikor tud,
Szakít időt, csak nekem, s a teraszon, mint
Két, bölcs öreg, beszélünk sokat – amit
Lehet.
Mert kerülünk minden olyat, ami fájna,
Csak a mában maradunk – egyelőre nem
Úszunk át semmi másba, mi rég volt, és
Igaz, de elmúlt, elszaladt, s mindketten
Tudjuk, vissza sose tér.
De volt, s hálásak vagyunk a percekért,
Ezért is nem beszélünk róla, miért fájjon
Annyi meghitt óra? Hisz ami nem tér
Vissza, el kell tenni, nem vádlón rángatva
Elő – elővenni.
Ő van és én még kicsit vagyok.
Megfogytak a tanúk, de ha mind
El is fogyunk, a kerek, egész élet,
A szeretet a földön marad, átörökítve
Mindörökre.


thao




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Most mondom el***

Most mondom el neked… … mert később nem lesz már kedvem, mert később tán elfogy a merszem, s marad minden kimondatlanul… mo...