2013. április 28., vasárnap

IKREK






IKREK



A két kislányt úgy várták a szülők, ahogyan csak egy boldog
pár gyermeket várhat. Nagyon megörültek, mikor kiderült, egyszerre két baba kívánkozik a családba. Minden gond nélkül hordta ki őket az édesanyjuk. Fiatal volt, jó genetikai adottságokkal. Nem hízott mázsásra. Szép, kicsi terhes asszony volt. Férje, ha lehet, még jobban imádta, így pocakosan.


A kislányok valamivel kettőezer gramm fölött jöttek a világra, természetes úton, negyedóra különbséggel. Anna és Aletta, mert ezt már előre eltervezték. Az ultrahangos vizsgálatnál olyan szerencsés volt a babák benti állása, hogy lehetett látni, lány lesz mind a kettő. A doktor kérdezte, akarják-e tudni? Akarták. Így már kész nevekkel és kellően előkészített tereppel vártak rájuk. Anna bírta szépen a „kinti” létet. Aletta azonban bekékült. A csecsemő osztályon a doktornő azonnal megnyugtatta az aggódó szülőket – nincs baj. Kicsi oxigén, kis inkubátor meleg és Aletta nemsokára Anna baba mellé kerül a kiságyba. Pár nap elteltével ez meg is történt. Amikor elérték a 2.500 grammot, haza lehetett vinni őket. Ehhez a súlyhoz az orvos szigorúan ragaszkodott. Ez az az alsó határ, amikor az újszülötteket hazaengedik. Ikreknél pláne nem árt a gondosabb megfigyelés. Otthon minden volt, ami csak kellett. Az ismerősök, barátok szépen összeadták a patyolatra mosott bébi holmikat. Manapság mindenki ezt csinálja. Újat venni mindenből esztelenség, hiszen alig van rajtuk valami, máris kinőtték. Ágyakat, pólyázót venni kellett – természetesen egyformát. A lányok fejlődtek szépen. Nőttek, mintha húzták volna őket. A harmadik hónapban tűnt föl, hogy Aletta nem kapkod a színes kendő után. A háziorvos alaposan megnézte, majd a szemészetre utalta az inkubátort megjárt lánykát. Lesújtó eredménnyel tértek vissza. A dús oxigén miatt levált a retina – valahogy ekképpen szólt a magyarázat. Az nem is volt fontos, de a végeredmény annál szívbemarkolóbb volt. Aletta inoperábilis.
Magyarul – semmilyen körülmények között nem lehet a látását visszaadni. A szülők leültek és megbeszélték a továbbiakat. Mami és papa – mert a terhesség kezdete óta így szólították egymást, elhatározták, hogy a két kislány egyforma bánásmódban részesül ezután is. Aletta tragédiáját nem szenvedheti meg Anna azzal, hogy vak testvérével többet foglalkozzanak, jobban szeressék. Mindent együtt!
És ez így is lett. Együtt növekedvén Anna természetesen élte meg, hogy van egy terület, ahol ő az erősebb, ezért segít a testvérének. Nem volt soha veszekedés, mert mint egy pót anyácska, úgy oktatgatta nem látó húgát. A nagymamák felajánlották, hogy segítenek, bank is adott törleszthető hitelt. Így aztán vehettek a városhoz közel, de már kint a zöldben egy nagyon szép házat, rettentő nagy kerttel, végében az erdő.
Az erdő után némi ártér - féle, de a folyó itt mindig szelíden viselkedett. Ezt a területet csak az óvatosság hagyatta meg az emberekkel. A vak kislány látó iskolába járt. Bár a Braille írást megtanulta, nővérével együtt járta ki az osztályokat. Az órákat diktafonra vették, írásbeli dolgozatot meg számítógéppel készíthetett. Jó eszű, gyönyörű lány lett a két fekete szépségből. A hajuk leért a hátuk közepéig. Szemük olyan sötét barna volt, mint egy-egy sötét ékkő. Annyi volt a különbség, hogy Aletta szeme és szempillája ugyanolyan szép volt, mint Annáé, csak a szemek meredten előre „néztek”, mozdulatlanul. Az okos családi szeretet miatt Aletta arcmimikája is kialakult, nem lett merev, mint általában a látásuktól megfosztottan született embereké. Kettejüket csak ez a merev tekintet különböztette meg. Mint az ikrek, mindent együtt csináltak és határozottan egyforma öltözködés mellett döntöttek. A főiskola már szinte rutinosan ment. Nyelv és számítástechnika volt a választott szakpár. Aletta érzékeny füle itt Anna számára nyújtott sok segítséget a helyes kiejtés elsajátításában. Otthon is minden munkát megosztottak, hiszen a jól ismert házban Aletta úgy tájékozódott, mintha látna.
A kerti munka is sok örömet hozott kettejüknek. A szülők csak a hétvégeken tudtak tevékenykedni, de a lányok minden kis palántát néven szólítottak, minden rózsabokorért megküzdöttek.
Csodás kis paradicsomot varázsoltak a ház köré. Balázs élsportoló volt és negyedéves. Szülei kívánságára hamar belátta anno, hogy tanulás nélkül nem megy sokra, mert a spotból kiöregszik az ember és valami kell a kezébe akkor is, ha már nem lesz híres. Szőke, magas, atléta termetű, végtelen szelíd fiú volt. Édesapját egy tragikus balesetben vesztette el. Ettől még szerényebb lett, még érzékenyebb és fogékonyabb mások bajai iránt. A főiskolán, egy folyosó sarkán futottak egymásba Annával, olyan erővel, majdnem baleset lett belőle. Elnézést kértek, szabadkoztak mindketten, magukra vállalva a hibát, nem kellett volna ennyire rohanni… Ebből beszélgetés lett, majd kölcsönös vonzalom. Hamarosan hatalmasan dúló, mély szerelemmé nemesedett az érzés mindkettejükben. Anna esténként mindent elmesélt Alettának, aki örült testvére örömének és ámuldozva hallgatta, mi minden történt aznap. Sokszor elvitték magukkal Alettát is, sétálni, fagyizni és furcsa módon, moziba is, mert a vak lány azt nagyon szerette.
Képzelőereje igen fejlett volt, a hangok alapján, meg a családja sok meséjétől színesre érett fantáziájával hozzáképzelte a képet a hanghoz. Mindig állította: remekül szórakozik, amikor moziba mennek. A párocska persze eljárt otthonról kettesben is. Aletta ezt tudomásul vette, minden megjegyzés nélkül. Hallgatta kedvenc zenéit, vagy a számítógép mellett dolgozott, vagy éppen maminak segített valamit, közben jókat beszélgetve. Ugyanolyan szép volt, mint Anna, hamvas és üde, csak a meredt szempár árulkodott arról, neki valami végképp hiányozni fog az életéből. Mivel Balázs szinte minden szabad óráját náluk töltötte, lassan családtaggá vált. Aletta vállát is szeretettel fogta át néha. Üdvözléskor a puszi neki sem maradhatott el. Mi játszódik le Aletta lelkében, senki nem gyaníthatta, mert nem beszélt soha erről senkinek és a magatartása sem változott meg.
Komoly volt mindig, de kevésbé vidámnak sem volt mondható. Mint máskor is, mostanában ugyanúgy viselkedett. Egy szép nyári estén Balázs későn érkezett edzés után. Alettának lényegtelen volt a fény, hiszen nem érzékelte. Ha egyedül volt, nem gyújtott villanyt soha.  Épp a kertbe tartott, mikor a sötét, tárt ajtójú előszobában Balázsba ütközött. - Megérezted, drága, hogy jövök? - kérdezte forrón és szerelmesen szájon csókolta Alettát. A sötétben, a hirtelen találkozás megzavarta, mert a lányok alakja, illata megegyezett. Tévedésére akkor jött rá, amikor a fényes nappaliban meglátta az asztal körül sürgölődő Annát. Nagyon meghökkent, de természetesen nem hozta szóba előbbi tévedését. Csókkal üdvözölték egymást. Leültek ketten a vacsora mellé. A többiek már túl voltak rajta. Anna csak őrá várt.
Aletta kiment a kertbe, aztán folytatta az utat az erdő felé. Megértő szívében örökre fészket rakott a bizonyosság, amiről addig nem vett tudomást: ugyanúgy szereti Balázst, mint Anna. Az ő reményei hamvába holt remények voltak.  Testvérétől nem veszi el semmiképpen. Nem is tehetné, hiszen Balázs Annát szereti. A húsz éves, lángoló szívben először érett meg a bizonyosság: - az ő élete fölösleges! Érvek ezreit lehetett volna felsorakoztatni, mennyire nem az! De ő reménytelenül, VAKON, volt szerelmes és bár mindenre okosan fölkészítették, erre a legelővigyázatosabb szülő sem gondolhat – csak így egyszerre – jelek, előjelek nélkül. Biztos léptei már az árteret is elérték, de ő folytatta az utat tovább. A folyóparton mélyet szippantott a párás levegőből. Teli tüdővel élvezte a fiatal, egészséges ember örömével, a különös, zajokkal teli éjszakát, illatait, a selymes szellő érintését, majd kis mosollyal elindult a víz felé. Soha nem találták meg. Sírja is csak jelképes volt a kertben. A szeretett, sokat ápolt kertben.

Anna és Balázs a főiskola után összeházasodtak. Szívük mélyére féltett kincsként tették el Anna kedves, másik felét. Beszéltek is róla, emlegették sokat. Mindig nagy szeretettel, mintha köztük volna. Már várták a babát. Nem mondta ki egyikőjük sem, de nagyon örültek, hogy nem ikrek lesznek és kisfiú a kis jövevény, akit hamarosan, mindketten átölelhetnek majd.


thao


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Most mondom el***

Most mondom el neked… … mert később nem lesz már kedvem, mert később tán elfogy a merszem, s marad minden kimondatlanul… mo...