2013. február 4., hétfő

Tiszta kedvesem






Tiszta kedvesem


Elmondom történetünket,
Már akkor rendhagyó volt,
Nagyon…
Tizennégy voltál és én is, de
Felnőtten sem lettünk magasabbak,
Valahogy minket, mint egy virágot,
Kinyitott az élet…
Egy évig udvaroltál, tőled tanultam,
Hogyan kell csókolni, másra nem is
Gondoltunk, de apáékkal, autóval,
Többször kirándultunk…
Minden nap jártuk a várost, mentünk
Moziba (filmből nem sokat láttunk).
Vihettél bátran, de fél kilencre el kellett
Érni haza…
Azt a fenséget többé nem érezte a lélek,
Ahogyan épp, ott a kezedhez érek, vagy
Rád várok szívszakadva, mert a tiszta
Ifjúságnak ez a dolga…
Sose csaltál és rengeteget vártál, mert
Hosszú ám egy eltolódott zongoraórát
Kivárni, a fagyos utcán…kivártad, mert
Aztán már kóboroltunk óraszám…


Csúnyán lett vége, mert irigy, csöppet
Sem szép unokaöcséd elmondta nem
Tetsző nyaralásod történetét, hogy ott,
Falun, megkaptad, amit tőlem
Elképzelhetetlen…
Azokat a könnyeket örökre sírtam el,
Nem maradt belőlük egy sem, soha
Nem felejtettelek és kislányaink egy
Osztályba jártak, hiszem, sors van, s
Nem véletlen….
Pont, mikor egy csodás íróembert
A földbe betettem, érthetetlenül
Útvonalat változtatva, munka után,
Hazamenetben, beléd ütköztem.
Jöttél a teljesen kiürült, ősi ház
Kapuján, mentél a hideg családhoz,
De napjaidat mindig az emlékek
Között pergetted, halott anyukád,
Jóságos apád és korán távozott
Bátyád tárgyai között…
Nem tudtam, honnan is, hogy már
Indulni készülsz, 43 évesen, halálos,
Megfordíthatatlan betegen…
De szép voltál és kecses, zöld szemed
Világított, csak koromfekete hajad és
Szakállad lett tiszta ősz, gyönyörű
Voltál, könnyű, mint a pille, szerettél,
Hatalmas gyerekeim szinte ölbe
Hurcolva imádtak téged, s te őket…

„Anyátok maradt az egyetlen”, mondta,
s én hittem, mert tudtam, mindent,
mindenkit megkapott – de az nem
zongora óra volt, hanem talmi szégyen,
mesés gazdagság, tiszta értelmetlen…
csak a vadászatra voltam büszke, s
a sírod mellett az egész egyenruhás
csapat tisztelte erdei tiszta világodat…

Én nem kísértelek, nem éreztem jogot.
Azt sem tudom, hol fekszel, hol a sírod,
Nem is lényeges, mert a lélek nem a
Föld alatt lakik, s visszajöttél hozzám,
Meghalni, hiszen az életbe is velem
Léptél, s amikor még nem követhettelek,
Te elsiettél és soha nem váltottad be a
Reményeket, melyeket beválthattál volna.

Nagy emberként sokakat meggyógyítva.
Lettél maszek, sok munkával, tanulás
Helyett, rengeteg pénzzel, hitvány asszonyok,
Tivornyás, nagy italok, hajszolni mindent,
Mert bent valami üresen maradt, benned…
Nem mondom, hogy én, csak lerántott ez
Az olcsó regény, mely egy méltatlanul
Elpocsékolt élet, s egy öt évig húzott, rákos,
Keserű halál, melyben az Isten megadta,
Lábon jártál és szép voltál és végtelen
Magányodhoz az utolsó hónapokban
Engem is visszaadott neked…

Szép volt, igaz volt és
Hála neked, Isten,
Így kerek…



thao

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Most mondom el***

Most mondom el neked… … mert később nem lesz már kedvem, mert később tán elfogy a merszem, s marad minden kimondatlanul… mo...