2013. február 1., péntek

Te és én






Te és én

Régi mese, nem tudom,
Miért mesélem most épp,
Most éppen én – talán egy
Illat visszahozta a múlt oly
Kedves foszlányát, mely, mint
Pókháló, arcomat, s hajam
Fonja körbe, néha, persze,
Ha véletlenül rád emlékeznék…
Megtanultam, szépen – ha a jó
Oly kicsi, s a vétlen bántás, és
Félreértés oly temérdek, én
Akkor sem vethetlek el a
Fejemből téged, hiszen az
Életemben olyan rég nem vagy…
Nem várlak és nem haragszom,
Nem emlékszem és nem is
Nosztalgiázom túl, csak a tényt
Állapítom meg, keményen –
Ami véget tud érni, az véget
Kell érjen…
Kicsit rossz, persze, de szokható,
Aztán halványul az emlék, por
Lesz a tett, s a szó, de egy illat,
Egy virág, vagy egy barna este
Nem tehet róla, hogy egyszer
Jöttödet kereste, s akkor valami
Megmozdul, de csak úgy távol,
Mint a falun az esti harangszó
Visszhangja a pusztából…

Ha a nagyanyám majd ötven évet
Leélt az emlékkel, dolgát tette,
Sírni sose láttam – igaz beszélni
Sem hallottam hogy volt, míg a
Férje, a nagyapám élt, s én nem
Voltam még elég nagy, hogy
Kérdeni tudjak…
Vele sírba szállt a tegnap, s az
Öt gyerekkel mindig jött a holnap.
Nekem is tegnap lettél, ami már
Nincsen, s holnapok fényes
Talányként bújnak tenyeremben,
Helyed ott nincs, mert nem lehet
Soha – ha érdemelted volna, biztos
Benne lehettél volna…
Bezártalak, mint egy könyvet, s
Föltettelek magasra, el ne érjelek,
Ne támadjon kedvem lapozni –
Nem is támadna, már elolvastalak.

Jöhet az ezerszínű holnap s a
Tegnap meztélláb puhán
Elszaladt….


thao



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Most mondom el***

Most mondom el neked… … mert később nem lesz már kedvem, mert később tán elfogy a merszem, s marad minden kimondatlanul… mo...