2013. február 26., kedd

Kettévált mennyezet









Kettévált mennyezet


Nagyon szerencsés vagyok. A filmek nélkül egy betűt sem tudnék leírni. Amúgy is – jelenleg a múzsa messze elkerül.Egy bűbájos, fiatal pár jóvoltából megkapom DVD-re írva a filmeket, amik nélkül lehetetlen lenne írni, élni. Mostani gondolataim is régen érlelődnek. Nélkülük semmire nem mennék. Kiírták, hogy gondolkodjak – s megjöttek a régóta gyűlő gondolatok.

Vészi Endre:” Kettévált mennyezet” – e, az önfeláldozás eposza filmen. Gábor Pál olvasatában jutott el hozzám. (Írott változatát, az alapművet régen ismerem.) Istenáldotta tehetség lehetett, de a szíve csak 52 évet engedett neki. A nyolcvanas években már halott. 1981- ben még leforgatta a „Kettévált”- at. A rendező és a főszereplő – az akkor 24 éves Básti Juli nagyon egymásra találtak. A rendező engedi szabadon élni, lélegezni a gép előtt a fiatal színésznőt – aki kifejező arcával Vészi minden szándékát megvalósítja. Ötvenes évek, pontosabban 1953. Rózsadombi villa, romlóban. Tulajdonosa időben felvette a nyúlcipőt, erre a hatalmas kertben álló kis kastélyt kiutalták az akkor még igen jól futó építészmérnök kádernak, Széll Árpádnak. Ikerlányai 16 évesek, fia, Istvánka körülbelül tíz. Angyali szépségű felesége pedig egy igen nagy funkcionárius lotyójaként úgy hagyta ott a családot, mint aki elvesztette a lelkiismeretét. A nagy funkci vén is, ronda is és nős is. Az asszony motivációja végig ismeretlen marad. Nem is érdemel szót.
Jakab Júlia a szétzilált, rózsadombi káoszba népnevelőként cseppen be. Gyári munkás, festő üzemben. Kemény fizikai munkát végez, szökvén a falusi, kilátástalan nyomorból. Szállása négy ágyas munkásszállás. Öntudatos, szorgalmas, mélyen emberséges, szótlan és szomorú. (Mitől lenne vidám?) A mellé kirendelt elvtárs hamar kereket old. A három pimasz kölyök szabályosan kimarja. De Júliát nem lehet olyan könnyen megfutamítani. Ő már látott szegénységet. Az itt tapasztalt szétszóródott, lelki nihilt, fizikai ellátatlanságot csak érzi, de a tenni akarás fogva tartja. Elég sokat csúszik a valós történet. Megfilmesítésnél hivatkoznak dramaturgiai okokra. Ezekért a mondvacsinált ürügyekért végtelenül haragszom – egyéb esetekben. Jelen alkotás meggyőzött arról, hogy kevésbé fontos elemek kihagyása nem sérti Vészi Endre szándékát. Kiemeli viszont a társadalmi végítélet előszelét – ötvenhatot. A kisregényben nem emlékszem konkrét utalásra, az ötvenhatos eseményeket illetően. Az indulatok a háttérben viszont már annyira - forrpontra kerültek, hogy a teljesség kedvéért a filmen hangot kellett adni ennek a világot szabályosan megrengető eseménynek – illetve előszelének. Ez a fontos tény felemészti viszont a befejezés Vészi által annyira költői, gyönyörűséges és megsemmisítő lényegét. Júlia marad. Itt külön szobája van. A kölykök gyilkolják, de ő kitart. A gyárat is otthagyja (nehezen bírja fizikuma az embertelenül kemény munkát) – de a fő ok a JELENLÉT, mert a káoszt csak úgy lehet uralni. Széll Árpád vidéken vezet egy építkezést. Haza alig jár. A kölykök meg nőnek, mint a dudva.
Júlia erejét, lelkét, pénzét öli az ellenséges családba. Széll Árpád azt veszi észre, hogy neki is megágyaznak és vacsora várja.
Mindezért hálás, de méltó helyzetet nem teremt, pedig Júlia
jelzi neki:- Tudja, így nagyon nehéz – nincs jogcímem. – Igen, ez a legnagyobb rákfene. Nem alkalmazott és nem családtag.
Beleszeret a mérnökbe és hagyja, hogy az ő szobájában töltse a kiéhezett férfi az éjszakákat. Júliában mély szerelem ébred.
Széll Árpás megpihen, mint egy elégedett macska, a sok harc után, Júlia ölében – de magát elkötelezni esze ágában sincs.
 Bolond idők járnak. Egyszerre egy pesti tervező irodában találja magát. (Az embereket akkoriban helyezgették, mint a sakkfigurákat.) Belezúg az illatos, elegáns mérnöknőbe és úgy felejti el Júliát, mint a pinty. Hála? Elismerés? Számukra ismeretlen fogalom. A kiérdesedett lélek, amit a társadalom tett velük, a neveletlenség, a „visszaadás” kényszere teszi a csonka családot ilyen bődületesen hálátlanná. Júlia visszamegy a gyárba, és mivel a szállóra még várni kell, ezért a szíves házmesternénél marad a villa szuterénjében. Látja, hogy mennek el reggel a hivatalba, csókolózva amazok.
 Az üzemi orvos beutalja a szívével, mert Pénteknénél egy alkalommal egy egész délután kiesett. Elájult. Előtte még látta, hogy feje fölött kettéválik a szuterén mennyezete – aztán több órás sötétség. Már bepakol a súlyos, disznóbőr bőröndbe, amikor az ablaka előtt három pár férfilábat lát. Széll Árpádot sikkasztásért letartóztatják. Júlia, mivel nem cseléd, hanem saját akarattal bíró, érző, felelősségteljes ember – kérés nélkül visszaköltözik a gyerekekhez. Beteg szíve minden odaadásával tartja össze a széthullt családot. Cigarettát juttat be a börtönbe, és látogatni is megy, viszi a hírt az amnesztia lehetőségéről.
Bár Széll Árpád a börtönben tervezőirodai munkát kap, a végletekig elkeseredett, lelkifurdalásos állapotba kerül. Egyetemi hallgatóként rávették arra, hogy professzorát, mentorát, a zseniális tanárt hazug vádakkal, nyilvánosan befeketítse. Akkor az öreg, másnap, összeszedett egy rakás altatót és véget vetett az életének. Ez az árulás nyomasztja, rágja, öli belülről a mérnököt.Végül megjön a szabadlábra helyezés híre és Júlia Péntekné kíséretében elindul a beutalóval a kórházba. A műtét az agyondolgoztatott, amúgy is beteg szíven már nem tud segíteni.Csörög a telefon a Széll lakásban. Péntekné Ilonka kint sepreget a kertben. Fölveszi bent a kagylót és közlik vele Júlia halálhírét.Ő megmondja, hogy ugyan nem hozzátartozó, de a temetést ő állja. El is indul a gondnokságra. Széll Árpád akkor érkezik meg, mikor újra csöng a telefon és egy másik adminisztrátor újra rákérdez, hogy akkor minden rendben lesz-e a temetéssel? - Milyen temetés? – a mérnök kezéből kiesik a kagyló és csak a női hang értetlen hallózása hallatszik még egy ideig, aztán búg a készülék leeresztve a padlóra.

Vészi Endre remekműve pontos korrajz. A személyek mind sajátos jellemmel felruházott, korhű alakok. Valójába az ijesztő mocskos, szégyenteljes Rákosi korszak pontos lenyomata.Üzenete örök érvényű:- legyen körülöttünk bármi, az emberség, az önfeláldozás nem halhat ki, bár Júlia az életét olyanokért adta oda, akikről biztosan tudhatjuk, hogy nemcsak a nevét nem fogják többé kiejteni – de létét, személyét is igyekeznek, amint ez emberileg lehetséges – kiradírozni az emlékezetükből. Nem, mert romlottak, nem, mert gonoszak – hanem deformáltak, elvadultak, és lelkileg kiégtek. Bélyeget égetett beléjük egy pusztító társadalmi rendszer. Mindent meg kell örökíteni!
Mindent, amiből későbbi generációk megtanulhatják saját létüket, tudatukat formálni. Ezért zseni Vészi Endre.

Áldás poraira. Sorai velünk maradnak.


thao







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Most mondom el***

Most mondom el neked… … mert később nem lesz már kedvem, mert később tán elfogy a merszem, s marad minden kimondatlanul… mo...