2013. január 2., szerda

Sokszor megkérded





Sokszor megkérded…


… mitől félek és sajnos hosszú
lenne kimerítően felelni neked.
Nem is tartozna rád egészen,
Hogy mennyit megbántottak,
Míg robotoltam lelkesen…
Mindig kidomborították, hol
Vagyok „minta, értéktelen”.
Azért a szolgálatomat mindig
Elfogadták, s nem érdekelt
Senkit, hogy minden jó után,
Bármiféle „eltakarítás”, mindig
Csak énrám várt…
Szeretem a rendet, testben,
Lélekben, környezetben, ruhában.
Szívesen tettem a dolgomat tehát,
S nem vettem észre, hogy ahogy
Hordom a hegyet, úgy hagy el,
Orvul – az erő, a saját karom,
Képességeim ereje…

Most itt vagyok, mint egy elfelejtett
Baba, az új Karácsony után, persze,
Már nem érdekes, de az Atya a
Formámat meghagyta, s hogy
Már nem a régi, ami bent van,
Azt mindig bevallom, furcsa,
De szeretnek érte…

Szóval – neked nem merem elmondani,
Mennyire nincs már erőm, sok a bajod,
Esetleg megunod és te is a sarokba
Leteszed a babát, akkor vége, nincs
Tovább…

thao

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Most mondom el***

Most mondom el neked… … mert később nem lesz már kedvem, mert később tán elfogy a merszem, s marad minden kimondatlanul… mo...