2013. január 19., szombat

Ősz van






ŐSZ VAN

Hullanak a mesés, sárga levelek,
Manhattan ilyenkor maga a bűbáj.
A csónakban éppen gondoltam rá,
Meddig tarthatom még arcom, kis
Sápadt, nagy szeműt, ebbe a fénybe.
El kell mennem, mert a szívem egy
Centet nem ér, műteni nem lehet.
Húsz évesen vagyok két lábon járó,
Előjegyzett halott…
S akkor megláttalak téged, mert
Pont a te éttermed kellett, hogy
Megüljük vidáman a születésnapom.
Te odajöttél, alig később mesés
Kifogást kerestél és elsodort minket
A végre – szerelem…
Mivel neked minden sikerül, azt is
Gondoltad – elhozod nekem a
Sebészek sebészét, hogy foltozza
A lehetetlent, csak neked maradjak,
Még egy kicsit megmaradjak …
Belém égett, gyönyörű, angyalian
Romlott lényed, melyben annyi
Báj feszült és tudtam, velem minden,
Tebenned jóságos, változatlan, mint
Mikor romlatlanul el nem sodort a
Nagyvilági, könnyű lét….
Nekem jobban fájt, hogy nem ujjongva
Várhattam meg a hatalmas, égi teraszon
A tüneményes fát, bár bízva- bíztam, s
Az órádat, mit zálognak elvettem tőled,
Ajándékként becsomagoltam, mert már
Hittem – éretted van menekülés…
Jó a másik világ, nem érintlek, de látlak.
Lányoddal, kicsi unokáddal, békédet
Megtalálván – ringatózol a kis tavon,
S tudom, bár mindig fáj – nagyon,
Szerelmünket semmiért el nem
Árulnád többé, s vagyok neked,
Mi nem válunk, mert én lélek
Vagyok, te vagy a test és így
Kiegészülve hordozzuk
Egymást – mindörökre…

thao


(„Ősz New- Yorkban” Charlotte monológja)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Most mondom el***

Most mondom el neked… … mert később nem lesz már kedvem, mert később tán elfogy a merszem, s marad minden kimondatlanul… mo...