2013. január 24., csütörtök

Összetört







Összetört az arcom…


… mint tükör, melyet
földhöz vágtak. Bántottak.
Azt hittem, mindennek vége,
Féltem, álmomban kiabáltam.
Ezt onnan tudom, hogy erre
Ébredtem, verejtékesen,
Lélekben csurom véresen,
S végét láttam mindennek,
Ami ebből kiválthat…
Sokáig tartott, kínosan soká,
De nem veszítek könnyen,
S lényem ereje a legvadabb
Közönyben is jelen van…

S akkor belépett a szeretet.
Kedves emberektől, kik nekem
Kedvesek, de nem is tudhattam,
Hogy nekik én is ennyire fontos
Vagyok, vagy csak lehetnék…

Így megbékéltek az esték, s
Remélem – a kudarcot, mint
Szót is elfelejtem és megyek
Előre megfontoltabban, de
Nyílegyenes, őszinte lépéssel,
Amilyen a lelkem, s magam…

Már békén várom a feloldozást.
A kis eldugott lakást, hol a
Szépség visszahőkölni késztet,
Mert egyszerűségében bonyolult,
Mint én vagyok és harsog a piros,
Megbékél a sok fehér, s látom a
Nyugalmas sarkot, az áhított
Szertartás – teát…

Mivel már béke alszik bennem,
Mivel kitakarítottam a szívem,
Megnyugodtam, s türelmem
Visszanyerten máris méltó
Varázslatban élek, mely olyan,
Mint egy madárfészek, de nem
A véglegesség igénye lakik falai
Között, mert nem teheti, de
Minden megvédő napot hálával
Köszönök neki…


thao

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Most mondom el***

Most mondom el neked… … mert később nem lesz már kedvem, mert később tán elfogy a merszem, s marad minden kimondatlanul… mo...