2013. január 15., kedd

Meghalt a szerelem...






Meghalt a szerelem


Gyakorlott fejkendős asszonyok
A nagyasztalra érdes nagy vásznat
Terítettek, megtisztították a kihűlt
Testet, belecsavarták lágy gyolcsokba,
Körülrakták mezei virággal és leültek
Virrasztani, ahogy illik…
Nem hallatszott imaszó, egy sem, csak
A megkövesedett csendben az asszonyok
Fejében surrogtak a régi, már halványuló
Emlékek, s egyszerre mind – mind szép lett.

Eltűnődtek a vékony, tisztaságos tetem
Láttán, s felidézett emlékeikben a kedves
Arcát látták az arcán, mindenki a magáét.
Szinte egyszerre, mint egy zenekari felütésre
Halkan zokogni kezdtek, peregtek a súlyosan
Sós könnyek és türelmesen sírtak reggelig.

Akkor megszűnt a bánat, a tetemnek kinn
A kertben kis hantot csináltak és mind azt
Gondolta hirtelen – milyen sokáig tud fájni
Az érzelem és azt is tudták, nincs olyan,
Érdemelte, nem érdemelte, s az emberek
Egyre jöttek, letették virágaikat a kicsi földre.
Nem akartak szerelem nélkül élni és a szó,
A kérő gondolat meghallgattatott és fényes
Sugárban zuhogtatta a JÓSÁG a napot és
A szerelmet ünnepélyesen visszaadta…


Halleluja, boldogság, mezei szép virágvarázs!
Élni érdemes újra, mert kihalt szerelemmel
Az egész élet, a föld, a szív csak jeges
Éjszaka…



thao

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Most mondom el***

Most mondom el neked… … mert később nem lesz már kedvem, mert később tán elfogy a merszem, s marad minden kimondatlanul… mo...