2013. január 15., kedd

Marika és Gyurka





Marika és Gyurka


Nagyon rég motoszkál a fejemben – meg szabad- é írnom ezt a történetet. Mivel ennek a házaspárnak mély szeretetem ma is a tulajdona, kegyelettel, kedvesen és szeretettel emlékezem rájuk. Eldöntöttem. A tanulság – ha van, megéri. Elmondom hát.

A furcsa az, hogy a férj először édesapám kollégája volt, mikor még kislány voltam. Asszonyként, már két kisfiú édesanyja voltam, amikor rövid ideig olyan munkát kellett végeznem, amihez tehetségtelen, balga ökör vagyok. Ami kínszenvedést okoz és soha számomra sikerrel nem kecsegtetett: - iroda, egy helyben ülés és számok.Mi tagadás nem az én világom. Nem a munka hibája: ehhez soha nem fogok érteni. Akkor meg az én kollégám lett az atyai barát.
Apu nagyon is közkedvelt ember volt és rengeteget hülyéskedtek Gyurkával. Némileg hasonlítottak is, csak apu arányosabb és szebb volt. Az a tipikus, öltönyös, tisztviselő fazon. Szüleim között egyetlen naptári év körkülönbség volt. Én azért maradtam egy szem gyerek, mert édesanyám beteg lett, felgyógyulása után meg nem javasoltak új szülést. Gyurka fiatal parasztlányt vett feleségül. Nagyon nagy körkülönbséggel. Ma is látom Marika kunoktól örökölt, széles pofacsontú, kedves arcát, melyen a fegyelem uralkodott. Kedvessége mellett ritka mosolyú embernek ismertem. Hogyan találkoztak, biz én nem tudom – de akkor Marika a falujában már valami iroda- félében dolgozhatott. Máshonnan lehetetlen, mert egy nagyvárosi, polgári származású ember, aki szüleitől nagy, házas ingatlant örökölt – csak munkaügyből kifolyólag járt falura. Gyurka édes ember volt, de pocakosan, kopaszodón, kis bajuszával messze nem a nők bálványa. Ha nem jön ez a véletlen találkozás – lehet, meg sem nősül. Így meglett a frigy és jó darabig a nagy házban éltek. Természetesen, Marikának is szereztek idebent állást. Marika jó eszű nő, a számok világában végtelenül otthonosan mozgott. A ranglétrán tanulással egyre feljebb és feljebb jutott. Vágott az esze, mint a beretva.
Gyurka meg maradt, ahol volt. Ő nagyon jól érezte magát.
Tisztelték, tekintélye volt és a törtetés tőle nagyon messze állt.
Haladtak is szépen. Eladták a régi házat és vettek egy akkor csodaszámba menő, sorház-szerű ingatlant. Marika rendezte be.
Gyurka büszkén mondta: - Marika világos, új bútort vett, íróasztalost!
Gyermek nem érkezett, és ha megfeszítenek, se tudom már, hogy bánták-e ezt, kudarcként élték meg? A húsz év korkülönbség miatt gondolom – Gyurka örült a csendnek és a nyugalomnak. Régi fotókon látom őket, szüleimmel együtt vállalati kiránduláson.Nagyon bájosak, kedvesek, kiegyensúlyozottak. Jó házasság és teljes egyetértés mosolyog a fényképekről. Ezt így nem lehet megjátszani. Az idő azonban kegyetlenül telik és elérkezett az a sorozat, amikor a még bőven fiatalnak mondható feleség szerelem nélkül maradt.
Akkortájt a férfiak szűrése, vizsgálata, tanáccsal való ellátása nem volt ismeretes, így a kudarcok sorozata valódi kudarcok sorozatává vált.
Marika becsületes feleség volt. Sok mindennek kellett lejátszódnia ahhoz éjjelenként, hogy egyszer végül leültesse a férjét. Elmondta, nem akar még kaput zárni. Csalni, mellékutakon járni pláne nem. Váljanak el. Gyurkára rászakadt az ég. Mindennel békésen megférő lénye a magányt ennyi év után nem tudta elképzelni. Felajánlotta a feleségének a nyitott házasságot, csak ne menjen el. Marika fogalomtárába ez nem fért bele. Nem akarta kifosztani, nem akart semmit. El akart menni, szeretni akart, társat akart az élet MINDEN területén. Már különváltak, csak a válás nem volt még meg. Barát akadt, nem is titkolta. Tiszta asszony piszokabb embert nem választhatott volna. Munkájából, beosztásából adódóan soha nem hagyta ki bővérű, földeken kapáló, felkínálkozó asszonyok nyílt ajánlatát. Kazal alja, boglya töve. Természetes nyerseséggel, mint a kakasok és a tyúkok. „Szép ember” – mondták róla. Mindig röhögős, jóvágású, jó kiállású pofa volt. Megszokta a sikert, a felesége meg – gondolom – beletörődött. Nem erre várt Marika – de ez akadt.

Egy alkalommal a „sikerember” hazakísérte Marikát, mentek volna tovább rögtön. A ház ajtaja nem nyílott, holott a zárban olajozottan
fordult a kulcs. Nekiveselkedett a nagydarab férfi és érezte, hogy valami súly miatt tolni kell az ajtót. Gyurka élettelen teste volt a súly.
A szeretett csodaház bejáratának kilincsére akasztotta fel magát.
Gondolom – szinte mindenbe kellemesen beletörődő, optimista lénye ezt a veszteséget, a rokontalan, magányos öregséget nem bírta elviselni. Meg mernék rá esküdni – nem hibáztatott, nem keresett bűnbakot. Elment, olyan csendes derűvel, amellyel egész életét leélte.Marika pedig pont a tiszta, konok igazságkereséséért fizetett nagy árat.Piszokban élni nem akart, élt hát tovább egyedül, vezető beosztásban és sokat gondolkodván azon, hogy lehetett volna ezt jobban csinálni.Akkor és ott, nézve a társadalmat, nézve az orvostudomány állását, nézve a szokásokat - sehogy, csak, ha megalkuszik. Erre nem volt képes. Elítélni egyenességéért senkinek sincs joga. Puha ember mellé kemény jellem – néha sikerül. Ebben az esetben súlyosan sikertelennek bizonyult a választás. Nekünk csak a gondolkodás marad csupán – mi mennyit ér? Mit érdemes mire felcserélni? De igazán okosak a máséban tudunk lenni, mert ott pártatlanok és hidegfejűek maradunk. A magunk dolgába mindig beüt a lila köd. Ezért nem ítélnék – mert nem óhajtok ítéltetni.


Sajnálom, drága Gyurka. Harminc éve már jó helyen vagy és bölcsen szemléled ezt a lenti világot, ahol olyan kuszák és megfejthetetlenek a dolgok. Isten veled, ennyi év távlatából. Ha ez jelent valamit – tiszta szeretetem veled van. Marikának meg nagy, belső békét kívánok.
Szívből. Megérdemli.

thao

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Most mondom el***

Most mondom el neked… … mert később nem lesz már kedvem, mert később tán elfogy a merszem, s marad minden kimondatlanul… mo...