2013. január 11., péntek

Fáradt a szemed






Fáradt a szemed és törött…



…csak most jöttél, s eleged van
a világból, a büdös zajból, a kócerájból,
a fölös vitából, zajból, porból, halálból…
s itt vagyok én, fehér ruhában, mely át,
meg át mutatja a csípőm, a vállam, le is
nyúzom rólad a gyűrött, nedves inget,
kádban fürösztlek, te újra gyermek és
illatos anyagokkal életet dörgölök beléd…
megitatlak hűvös levekkel, mit a múlt nyár
csordít ma elénk, barack, málna, alma
édes, hűs leve a szádban, meg az enyém,
a hűvös, illatos költemény, meg a fehér,
még hűsebb vásznak, mik befogadják a
lassan lehűlő, mégis egyre forróbb
lázat…

elnyúlunk, csak a kezünk ér össze és
tudjuk, miénk a világ összes öröme,
kincse, mert lettél nekem, s én ide
hirtelen betűntem neked, szíved és
ágyad telve, enyészet elmegy a
rohadék fenébe, mert mi élünk,
szeretünk, együtt lélegzünk, vagy
együtt elakadunk és lesz két boldog
porhüvely, mert halni is együtt –
ilyen szerelem után csakis együtt
szabad – és együtt akarunk.



thao

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Most mondom el***

Most mondom el neked… … mert később nem lesz már kedvem, mert később tán elfogy a merszem, s marad minden kimondatlanul… mo...