2013. január 5., szombat

Az életem





Az életem


Egy fájó homokóra, véresen
Hullanak le a szemek, a jó barát
Előre megmondta – nem végleges
E búcsú veled. Végleges, bár
Helyén tátongó rés maradt…
Nem „TE” hiányzol, csak a hiány,
Mely utánad oly furcsán megmaradt.
Ne gyere vissza, ne nevess, ne
Halmozz el, mert goromba leszek…
Az édes ízeknek messze, tova már,
S csak keserűn ölelem helyed.
„Légy fegyelmezett” – szól Atilka,
Ki zseniként is fiam lehetne,
Hallgatok rá – mint mindig, tehát,
S nem gondolok csendes örömökre.
Veled a kapu bedöndült, s mert van
Retesz – a kulcsod hasztalan…

S ha elfelejt a testem végleg téged,
Már nem zavar, hogy többé nem
Látlak, pedig az illatod bennem
Örökre fészekben maradt.



thao

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Most mondom el***

Most mondom el neked… … mert később nem lesz már kedvem, mert később tán elfogy a merszem, s marad minden kimondatlanul… mo...