2013. január 3., csütörtök

A fáradt





A fáradt ősz – téli napba…


…néztem, s egykedvűen, lakonikus
szögletre húzva a számat, a dolgok
állandóságára révülten gondolok…
a dolgok – úgy általában – addig
álladóak, míg épp működésre készek,
aztán legyintünk és várjuk az egyszer-
majd valóságot, mely újra ígéretesen
a szemünkbe nézhet…

megtanultuk nagyon jól és régen,
mi az utolsó, gyorsan még befogjuk
pofánkat és örülünk a téli – őszi,
fáradt napsugárnak, mert minden
kedvest megragadni illik, s nem
ordítunk, ami amúgy teljes joggal
fáj – na…
de hol van okunk és jogunk a leges
de leges legkisebb fájásra, hisz szív,
mely idebent dobog, csak alázandó,
elhanyagolt kötelesség, melyhez
húznak vágyak, de hová lettek az
elsöprő akarások, behunyták
szemüket  a lázas vágyak…


bölcsnek lenni komoly fejlődés,
mert kitréningeztük a lelki fájdalmat,
szemlélődőn mindenki csendes, okos,
sok gondolattal gazdag…
nem bántalak, hogy tárgy lettem, súlyos
lélek – kötelesség, mert az életünk maga
lett silány vacak… hol vagytok, régi, lázas,
akaratos vágyak…

szép, komoly fejét az ember az ég felé
emeli büszkén és a saját lelkét tudja…
szánakozva nézünk az eltolt, rontott,
embertelen világra – s az öröm végtelen,
hogy mi valós szépségekre, konokul
nézünk vissza….


thao

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Most mondom el***

Most mondom el neked… … mert később nem lesz már kedvem, mert később tán elfogy a merszem, s marad minden kimondatlanul… mo...