2012. december 21., péntek

Végállomás





Végállomás


Állt az erkélyen a langyos, kora nyári szellőben fürdetve az arcát és igazából nem is hitte el, hogy ő már itt lakik. Nehéz, hosszú éveket tudott maga mögött. Most eszébe sem jutott bármit mérlegelni. Nagylelkű volt a sorssal szemben – hiszen a sors is nagylelkű volt hozzá – végül.


A történet azzal kezdődött, hogy évtizedek után el kellett hagynia a biztosat. Bármi áron, mert akkor még életben akart maradni. Minden döntésünknek ára van. Súlyos, nagy ára, amit meg kell fizetni. Ez alól felmentés nincsen. Valamiféle látó – képesség birtokában volt. Előre megérezte a bekövetkező történéseket, mégis tudta, amit meg kell lépni, azt meg kell lépni…Így indult el egy olyan rögös életút, további rögös életút felé, ami tizenhat évig tartott. Ezt a majd két évtizedet annak jegyében töltötte, hogy valakit mindig kisegített a felszínre. Alábukásra hajlamos emberek akadtak és kapaszkodtak belé. Nem őrzött rossz emlékeket. Inkább nehezeket. A szép pillanatokat pedig külön kis fényes fiókban őrizte a szíve. Sokszor került olyan helyzetbe, hogy most a teljes ellehetetlenülés következik. Ilyenkor a gondviselés mindig közbeszólt. Varázslatos pontossággal segítődött ki és élhetett tovább. Amit ő adott, azért nem várt köszönetet és nem várt viszonzást sem. Sok, szívmelengető visszajelzés, kedvesség érte el, innen – onnan. Ebből arra a következtetésre jutott, hogy semmi jó nem marad viszonzatlan. A költözés előtti hosszú időszak kemény volt, lélekpróbáló. Most, a mészillatú falakat, a csodás új bútordarabokat, az átjelentett szolgáltatókat a háta mögött tudva, szünetet engedélyezett magának. Lejjebb adta már azt az eszelős tempót, amelyet élete folyamán mindvégig diktált magának. Most van itt az ideje, hogy mindenre ráérünk. Emiatt teljes nyugalommal hagyta pihenni az elhelyezésre váró tárgyakat. Kiment gyönyörködni a magasból, mert számára ez végtelen megnyugvást és örömet jelentett. A lakás kiválasztásánál többek között fő szempont volt, hogy magasan legyen. Sikerült. Szeme előtt semmi nem zavarta a látvány kitárulkozását. A várost szinte teljesen végigpásztázta a tekintete. Abból a szögből, persze, amerre az ablakai néztek.Így is hatalmas panorámát kapott. Gondosan ügyelt arra, hogy minden a legnagyobb rendben legyen, mert érezte, többé nem lesz már ereje romhalmazokon gázolni. Falaktól padlóig, nyílászárótól fűtőtestig és mosógépig bezárólag, mindent rendbe rakatott. Csempe és csapok, meg minden, ami egy komfortos háztartáshoz tartozik, kicserélve, vadonatúj állapotban és ésszerűen be volt szerelve, ki volt cserélve, fel volt újítva. Minden a tisztaság illatát lehelte. Ez persze később, belakva majd fölszedi az ott lakó illatait, egy-egy kellemes vacsora, vendégség emlékeit. Akkor lesz belőle véglegesen fészek. Elhatározta, hogy életében először magára lesz tekintettel. Meglepő design fogja fogadni az odalátogatót. A nagy, habos, csupa szín és móka, hatalmas ágy a nappaliban fog helyet kapni. Fájó gerince nem tudta kiállni a hosszas egy helyben ülést. Élményeinek fő forrása – a film – amiből lelke és alkotó kedve táplálkozott, darabonként két óra ülést igényelt. Ez neki már csak fekve ment. Megoldódott hát. A meghitt beszélgető- sarkot csodás indiai paraván választotta el, csupán a funkcióváltást jelezve, de nem titkolva a sajátos elgondolást. Minden egyes darab elhelyezése maga az öröm, a beteljesült vágyak elégedett nyugalmával töltötte el.

Visszatért hát a lebegő kis mennyből (az erkély szintén vendégmarasztaló kényelemmel volt berendezve) és folytatta, komótosan a rendezkedést. Most nem tudok majd dolgozni egy darabig, nyugodott bele, de ennyi csodálatos élmény százszorosára serkenti az alkotó kedvet. Elgondolta, hogyan helyezi el majd a gyerekeit, hogyan tölti meg a kis mennyországot a sok kedves felnőtt és gyerek. Aztán elutaznak haza, persze, dolgukra, de kedvük lesz újra visszatérni, megismételni a kellemes, élményekben gazdag látogatásokat.Ennyi szépséges gondolat közepette ment a munka szépen. A fáradság szinte kellemes volt, amikor elnehezült tagokkal elnyúlt az ágyban a forró zuhany után. Megszámolta mókásan a sarkokat. Szinte azonnal álomba zuhant. Megérkezett a saját életébe, ahonnan nincs több megálló, ahonnan soha többé nem kell leszállnia. Elszálltak a keserű bánatok, a nem megérdemelt sérelmek. Tisztába tevődött a lelke. Megérezte, hogy valahonnan vigyáznak rá. Megérezte, hogy fontosnak tartják még földi létét, mert amit tud, nem tarthatja meg. Megajándékozták a nyugalommal. Hazaérkezett és lelkében szétterült egy kedves, állandósult, megnyugodott, bölcs mosoly. Megtisztelve érezte magát, hogy ezt kiérdemelhette, s a maga szemérmes módján, gondolatban a szív teljes mélyét átható hálával ennyit mondott:

- Köszönöm! –

thao

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Most mondom el***

Most mondom el neked… … mert később nem lesz már kedvem, mert később tán elfogy a merszem, s marad minden kimondatlanul… mo...