2012. december 20., csütörtök

Valentin





Valentin



Húszon négy éve annak, hogy Németországba kerültem. Számomra nem bizonyult jó ötletnek, mert három év elteltével örökre búcsút vettem a nagy, zöld hegyek országától. Nekem örökre idegen marad – de most nem erről akarunk beszélni. Valentin nap előtt óriási felhajtást tapasztaltam a boltokban. Én ilyet Magyarországon addig sose láttam, meg is kérdeztem, mi az? Én ugyanis mindig kérdezek és kérdésemre mindig kellő választ is szoktam kapni.

Kedves, idős hölgy magyarázta el nekem, ékes tájszólással (a sváb nyelvjárást iszonyú nehéz megérteni), hogy ez a nap azoknak az ünnepe, AKIK SZERETIK EGYMÁST! Szándékosan szedtem naggyal – nem a szerelmeseké! Mindenkié, aki szeretettel gondol a másikra és ezért valami apró figyelmességgel tudtára adja, szereti, örül neki, hogy vannak egymásnak. Bármilyen minőségben.
Engem mostanában egyik sokk ér a másik után. Tömegestől halnak meg korosztályom tagjai, akiket ismertem, és akik előtt emberi számítás szerint még sok, boldog év áll – na. Nem áll.
Elmennek, ijesztő tömegben, hagyva maguk után bennem a kérdést, miért? Józan életű, dolgos, kiváló emberek. Elmennek. Ez számomra szomorú és értelmetlen. De tény. Megragadom hát ezt a napot. Megidézem kedves létüket és velük együtt, minden élőt. Akiket ismerek, és akiket soha nem láttam. Akik az utcán mennek, idegenül, és akik a dolgaimat olvassák ezeken a lapokon. Mindenkinek, kivétel nélkül, kívánok hosszú, élhető, boldog életet. Ezt aláhúzandó,biztosan  fogok e megemlékezés elé egy nagy, piros,  virágot választani. Legyenek szép napok! Ne pusztuljon fiatalságunk oktalanul, hiszen a hatvanasak már bölcsek és még annyi mindenre képesek! Álljon meg ez a tömeges kivégzés, mert én annak élem meg! Álljon meg és éljenek, alkossanak tovább! Segítsenek érett gondolataikkal, minden összeszedett, keservesen megdolgozott műveltségükkel.

Akiknek meg el kellett menni – őket is most ünneplem, szívem teljes melegével, mert számomra a halottak napja nem létezik.
Ugyanis – nekem nem halt meg, aki elment, csak más formában marad közöttünk. Mindenki, akiben a szeretet ott lakik, valami apró semmiséggel hozza tudomására mindazoknak, akik közel állnak hozzá, hogy szereti őket, fontosak neki és meghatottan örül a gondolatnak, hogy mellette lehetnek. Nem kell virág és csokoládé – orgia! Elég valami, valami apró semmiség.
Az arcon tündöklő, szerető mosoly úgyis fontosabb mindennél.

Ha már Valentin, akkor nekem ilyen!



thao 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Most mondom el***

Most mondom el neked… … mert később nem lesz már kedvem, mert később tán elfogy a merszem, s marad minden kimondatlanul… mo...