2012. december 19., szerda

Utolsó csillagos este





Utolsó csillagos este…


… melyet az ősz még nekünk ajándékozott.
Kimentem, véletlenül, bezárni még a kaput.
Fölnéztem és arra gondoltam, ami már
Foglalkoztat napok óta – bő két hónap még,
S itt van a harmincötödik születésed napja.
Január volt és huszonkettő, én is ennyi éves
Voltam. Megkaptalak, mint egy születésnapi
Ajándékot, kissé megkésve, de annyival szebben,
Bájosabban. Most elgondolom, jó előre, hogy
Csinálok neked egy pompás születésnapot.
Testi valód nincs,  s másé az álomlakás már,
Ahol annyira boldogan voltatok, s én is boldog
Voltam, hogy ott lakhatok. Lebegett a város
Felett, mint egy angyal – fészek. Volt ablakunk
Előre is, meg hátra. Elől a napfelkelte járta,
Hátul a konyha, s a ti két szobátok csodálta
A lenyugvó napot. A mese- konyhába benéztek
Az asztalra a csillagok. Milyen gyönyörű volt!
Olyan konyha nincs még egy, nem is lesz, hiszen
Ott terítettem nektek és boldogan készítettem,
Minden falatot. Erre az alkalomra testvéreidet
Megkérném, legyünk ez egyszer négyen.
Köszöntőhöz azért bontanánk egy pezsgőt,
Utána rengeteg gyümölcslevet innál, mint régen.
Kétméteres embernek sok folyadék kell, tudtuk.
Megmutatnám az ajándékot, te nagyon örülnél,
Én meg azon kuncogok, hogyha ruhaféle lenne,
Minden fenntartás nélkül dolgozni mennél benne.
Ha meg óra, vagy valami szép, csodálgatnád, aztán
Rövid idő után el is vesztenéd. De én tudom, akkor
Az igazi, amikor megkapod. Akkor csodás, utána
Már fölös, földi dolog. Sütnék a sütőben „kikent”
Csirkét, mert ez mindnyájatoknak olyan „anya”étel.
Égnének az asztalon a gyertyák, mint mindig, mikor
Befejeztük, perc alatt lerámolnék. Maradna gyertya,
Virág, elszívnánk egy-egy cigarettát és mesélnénk,
Minden csuda jót, mi megtörtént velünk. Nevetnénk.
Mi nagyon sokat nevettünk. Aztán elálmosodnál.
Nektek, a két fiúnak együtt vetnék ágyat. Ti mindig
Szoros bajtársai voltatok egymásnak, mindig így volt.
Mi lányok a másik nagy ágyban. A szőke kobakra
Lehelnék egy kedves puszit, majd bekukkantanék,
Hozzátok is. Te már fülig húztad a takarót, félig már
Alszol is, szádat, picit kinyitod. Megszagollak. Átsimogatom gyönyörű dróthajad, bátyádat átölelem,
Hiszen őt szabad. Te is csupa szeretet vagy, csak
Önmagadat jobban őrzöd és én ezt megértem és
Szeretlek érte, hogy ilyen vagy.
Nagyon leszállt az este. Csupa, édes illat a buborék
Lakás a felhők között. Lefekszem én is, és mint minden
Alkalommal, megszámollak titeket. Megnyugszom.
Úgy alszom el én is.
Ilyen vagy nekem, ilyen az ünnepem, mindig a szent
Hármas számomra együtt marad. Élén, illetve benne
Én, mint akinek kijutott ez a csodás, kitüntető feladat.

Nem fáj, mert nem engedem fájni, hogy valódban
Nem lehetsz közöttünk, hiszen örökké itt vagy.
Gyorsan éltél. Elvittek angyalnak. A lehetőséget, hogy
Majdnem harminckét évre ajándékba megkaphattalak,
Szívből köszönöm.
Teutánad, melletted,
Mögötted -  nem könny
Jár, csupa mosoly, öröm.
Ma is vagy nekem, s mert
Te így akartad, az élők
Sorában ünnepellek,
Amíg hagynak, aztán
Elmegyek, mert melletted
Lenni – az a legnagyobb
Ünnep.


Anya


(Január 22-én már 41 éves lenne az én középső fiam.
Már kilenc éve nincs velünk)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Most mondom el***

Most mondom el neked… … mert később nem lesz már kedvem, mert később tán elfogy a merszem, s marad minden kimondatlanul… mo...