2012. december 24., hétfő

Ünnep





Ünnep


A család nagyon hamar megismerte, milyen a félelem. A három gyerek testőrként vigyázott az anyjára. Furcsamód, a hulla részeg apa kizárólagos célpontja volt. Benne látta zavaros agya élete megszomorítóját.


A gyerekek hamar kitalálták, egyre fortélyosabb leleménnyel, hogyan tüntessék el, ha dühöngő állat módjára megjött az apjuk. Őket a baj összekovácsolta és nem az utcán szórta szét. Az anya keményen, szívósan tartotta össze őket. Remélve egy jobb jövőt számukra. A jobb jövő, tragikusan bár, de hamarabb eljött, mint hihették volna. Az egyik részeg éjszakán az apa, száguldozó, felelőtlen fiatalember kocsijának kerekei alá került. Azonnal elvégeztetett. Alig temették el, az anya gyára tönkrement. Olyan nagy csőd volt, hogy az utolsó havi bérért is harcolni kellett. Végkielégítés, több havi felmondás szóba sem került. Az asszony ekkor majdnem összeroppant. A három ragyogó szempár, mely reá szegeződött, észre térítette. Leültek mindannyian és számolni kezdtek. A lakás két szobás. Mennyit kell számlákra kifizetni, mennyi megy el a boltban. Özvegyet a gyerekek 18 éves koráig megilleti az apa átlagkeresete. Családi pótlék, slussz. Akkor jutott eszébe, hogy hívták már takarítani. Pontos, rendes asszony. Aki megteheti és nem ér rá maga csinálni, hálás azért, ha megbízható személy átvállalja ezt a munkát. Hamar megismerték, meg is szerették. Így a kereset pótlódott. Józsikának nagyon jó jegyei voltak. Vétek lett volna, ha nem megy gimnáziumba. Ezt is megbeszélték. Erre viszont sokat kell áldozni és ez az áldozatvállalás érinti a hatodikos Marikát és az elsős Pétert is. Vonatkozik a megszorítás ünnepekre, fölösleges javakra, amire csak lehetséges. Döntöttek. Józsi tanulni fog. Karácsony közeledett. Mindenki tudta, nem lehet túl bőkezű a Jézuska, de az ünnep akkor is ünnep. A vásárlást Józsi már két éve maga csinálta. Szigorúan leméretett mindent. Aki szájalt vele, annak hamar, kurtán megmondta: - Nekünk erre nem telik!- Megismerték, meg is szerették piacon és boltban a hamar komollyá érett fiút. A piacon sokszor rá is dobtak pár szem szép almát, több krumplit mértek neki. Becsülték a kis családfőt. Érdekes jelenet zajlott egyszer pont a piacon. Az egyik nagyobb kereskedő, aki feleségével együtt állt a standon, durván rátámadt az asszonyra valamiért. Józsi ráemelte nagy sötét szemeit. Halkan, de érthetően mondta: - Ezt többé ne tegye!- A mázsás
embernek elállott a szava. Még egy gorombaságot sem volt képes elmorzsolni, lenyűgözte a fiú asszonyvédő, gyakorlott utasítása. 
A karácsony egyre közeledett. A két kisebb álomszép figurákat hajtogatott. Szerencséjük volt a Marika egyik tanárnőjével, aki origami imádó volt. Gyerekeinek rendezett szakkört az iskolában, hetente kétszer. Gyönyörűségek kerültek ki kezeik alól. Ilyesmiket hajtogattak a fára. Józsi megvásárolta az almát, narancsot, kosárka diót is kapott az egyik jószívű nénitől: - Papír héjú, gyermekem- mondta a kis öregasszony – öröm lesz törni. Az ünnepi vacsorát is megbeszélték. Akciós bontott csirkéből kettőt is lehetett venni. A kispénzűség leleményessé tesz. Anyjuk nagyon tudott főzni, a majdnem semmiből is. Péter nagyon nagy vágyat dédelgetett a szívében. Tűzpiros, távirányítós versenyautót! Tudta, hogy a lehetetlenséggel határos, de álmodozni mindenkinek szabad. Megbeszélték már, hogy a meglepetés a fa alatt csak hasznos holmi lehet. Annak is örül az ember. Készülődtek örömmel, a fa is megvolt már.

Édesanyjuk legkedvesebb helye egy nagyon szép házban volt. Kedves volt az asszony, készséges, szíves munkaadó és elégedett. Nagyon szomorú ház volt ez. A kisfiú halálos beteg. Leukémia, abban a stádiumban, amikor az anya maga kérte, ne kínozzák a kémiai anyagokkal tovább. A lesújtó eredmények mutatták, értelmetlen bántani szegényt. Hagyni kell még nyugodtan élni, ameddig lehet. Náluk is készültek karácsonyfával, kinti világítással, mindenfélével, csak mosolyt csaljanak a hófehérre sápadt arcocskára. Amikor Mária a szenteste előtti takarítást csinálta, megállította a kis beteg. Nagyon jó barátok voltak. Mária volt neki a külvilág, beszélgettek mindenről, ami kint történik. Ezzel szín került az elzárt gyermek szomorú életébe. Alig várta, hogy jöjjön már Mária néni, akinek, mialatt sebesen járt a keze, a mesélni való se fogyott ki az ajkától soha. A karácsony előtti takarításkor a kisfiú súgott valamit az édesanyjának, aki könnyes szemmel kiment. Kisvártatva nagy csomaggal tért vissza. A kisfiú ekkor azt mondta: - Mária néni, ezt én kértem, de nem fogok tudni vele játszani. Tessék a fa alá tenni Péternek. Örülne neki? - Mária szemébe is beleszökött a könny: - Drága kisfiam, nagyon jó szíved van! Persze, hogy kiugrik majd a bőréből. Mi soha nem tudnánk egy ilyet megvenni! - A kisfiú ránézett a mamára:
- Mama, ugye Péteré lehet? - Az anyja nem is palástolta a potyogó könnyeket: - Nagyon örülök neki, ha neked ez örömet szerez, add át te Mária néninek. - Azzal megfogta az erőtlen, fehér, kis kezet és segített átadni a csomagot. A szenteste nagyon szép lett. Világítottak a gyertyák, szikráztak a csillagszórók. Az asztalt szépen megterítették, s mikor csengetett az angyal, Péternek elállt a szava. Ezt az estét életében nem felejtette el. A nagy dobozt, benne a tűzpiros csodálatos autóval.

A nagy házban is gyönyörű volt minden. A gyermek bágyadtan mosolygott, hogy örömet szerezzen a bánatos szülőpárnak.
A nagy, meleg, puha macit magához ölelte. Nagyon jó, friss játékillata volt. - Őt nagyon szeretem!- lehelte halvány kis hangján és nézte bölcsen és komolyan a nagy csillogást. Karácsony után már nem ébredt fel. Elaludt örökre. Az édesanyja most már elmehetett a könyvtárba dolgozni. Mária maradt tovább, szinte családtag volt. Nem váltak volna meg tőle semmiképp. A sok játék lassanként átvándorolt hozzájuk, meg minden, ami a gyerekeknek használható volt. Elszállt egy kis lélek, aki valójában nagyon nagy lélek volt. Ez a tény volt az édesanya számára az éltető vigasztalás.
A betegség a jóságot nem tudta összetörni.


thao





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Most mondom el***

Most mondom el neked… … mert később nem lesz már kedvem, mert később tán elfogy a merszem, s marad minden kimondatlanul… mo...