2012. december 15., szombat

Nem tudom








Nem tudom…

Azaz miért ne tudnám,
Mi az mi folyton eszembe
Téged juttat. Ha magányos,
Vigasztalan az életem,
Csak egy percre, 
Rád gondolok, 
Kicsit felidézlek,
Magamnak…

Telefonálni nem merek,
Hiszen az út szaggatott
Szalagját nézed, egész
Álló nap a volán mögül.
Tudom, más hív, én féltelek.
Egy rossz mozdulat csupán,
S ennyi…

Én megvárom, mikor érkezel
Az otthonodba. Fáradt vagy.
A szemed leragad, mégis nyúlsz
A telefon után, mert a lélek
Kérdez, hogy vagy, anyukám?
S emiatt meg kell nyugodnod.
Megérzed…

Amikor semmi baj, kivárod
Az újabb érkezésed, mikor
Mi hárman enni megyünk,
Egymásét kóstolva össze-vissza
Eszünk, de rosszalló pillantást
Én még sose láttam. Megértik.
Megérzik…

Megérzik ez a három, furcsa
Szerzet szorosan összetartozik.
Szeretik egymást, egy a vérük.
Ünnep, amikor együtt vannak,
Szívükben napocska sugárzik.
Ezért adnak a másiknak, kóstold,
Szívem…

Furcsa bizonyosság lett a létünk.
Nem választható el. Kérdőjel nincs.
Feloldoztuk, mit ellenünk tettek,
Hiszen békében szebben nő a gyermek.
Békében velünk az öröm.

Napsugár.
Ez vagy az életemben,
S hogy megszülettél,
Szívből köszönöm…



(Fiamnak, Zolinak)


thao

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Most mondom el***

Most mondom el neked… … mert később nem lesz már kedvem, mert később tán elfogy a merszem, s marad minden kimondatlanul… mo...