2012. december 12., szerda

Most






Most


Most, amikor már nem érdekel
Semmi, csak veled akarok lenni,
Érezni a bőröd öröktől rokon illatát.
Most.
Amikor összeforr a testünk, lángokban
Ég a lelkünk, s patakokban folyik rólunk
A víz a szerelem után. Válladon fészkelek,
Pihegve, mint halálra sebzett madár,
Ujjongva, félve, hogy mégis legyőzve,
Idő, s konvenció tőlem elragad…talán..

Nem tudtam, milyen te nálad nélkül élni?
Hogyan tudtam nevetni, ruhákat, sminket
Ölteni, hisz kápráztatni az idegen világot,
Álca csupán, miből a lepke kél, de a gubót
A lelke soha nem felejti – annak köszönheti,
Hogy él…
Nélküled értelme vesztett minden, belerántottál,
Szabadulás nincsen, s dicstelen már, ha gyáván
Elmegyek…
Elvettél mindent tőlem, a holnapot, a levegőt,
Tőled remélem, s előre, nagyon, halálosan
Fáj a legeslegkisebb, kegyes hazugságod,
Mert védeni gondolsz, s elemésztesz, már most…


Legyél az egyetlenem, legyél a minden, mindenem.
Akartad, fejem meghajtottam előtte, ezért gondolj
A múló, kegyetlen időre, mert nélküled a percektől
Fáj a bőröm, szenvedés a nap, a fény, a levegő…
Remélem, tudtad, mit teszel, mikor szíven haraptál,
S ígérted, elviszel, el a kemény, kidolgozott egyedülből.
Még nem öröm, hogy ketten lehetek, még kétséges,
Képlékeny a béke, a szeretet, csak mázolást érzek,
Sok kis félhazugságot… Lehet erre építeni magát a
Biztonságot? Szkeptikus vagyok, életemben
Először félszeg, elveszett, hisz rabolni sem
Kellett, tálcán kaptad a lelkemet, s félem a
Kemény holnapot – amikortól mindez már

Többé – nem érvényes…
S minden, csúfosan,
Megverten,
Halálosan
Halott.


thao

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Most mondom el***

Most mondom el neked… … mert később nem lesz már kedvem, mert később tán elfogy a merszem, s marad minden kimondatlanul… mo...