2012. december 26., szerda

Most már csak őt!





Most már csak őt!


Ezt a házasságot az égben írták. Talán azért nem kísérte gyermekáldás, mert egymással a lehetetlenségig el voltak telve.
Megállapodott, szép, nyugodt hullámverésű életet éltek. Jók és figyelmesek voltak egymáshoz. Hivatásuk fontos volt, de mindig meg tudták és meg akarták beszélni a napot. A féltékenység szóba sem jöhetett. Úgy voltak vele – egymásnál jobbat? De hiszen olyan nem is létezik.

Nem éltek nagy lábon, de eleget kerestek ahhoz, hogy öt, házasságban eltelt év után megvolt minden, ami a kiegyensúlyozott mindennapok éléséhez jó, ha van.Költséges szórakozásuk egyetlen volt, a téli egy hetes sítúra.Nagyon élvezték a hasító levegőt, a lécek fantasztikus suhanását, a ragyogást, ott fönn, a csúcson. Ez többet jelentett nekik, mint egy nyári vakáció. Emiatt minden évben eleve ezzel a kellemes középpontozással készült a költségvetés. Idén is minden készen állt. Helyük mindig ugyanott volt lefoglalva, Ausztriában.A véletlen sodorta őket oda, legelőször és  hűek maradtak a kellemes, nagyszerű helyhez. Pakolás, útra kész minden, lehetett indulni a csodás fehérségek országába. A házba a szomszéd néni minden nap átment, ismerte a riasztó kódját, de hatalmas német juhásza nagyobb tekintély volt bármilyen elektromos ketyerénél. Szelték a határ felé a kilométereket és beszélgettek róla, mennyire jó, hogy ebben is ennyire megegyezik a felfogásuk. Rémes lett volna a másikat nézni, amint kényelmetlenül toporogva várja odafönt, szétfagyva azt, aki vidáman siklik – mert ő nem tud és nem is akar síelni, mivel imád a tengerben lubickolni, s neki a hó világa idegen.Majdnem ott voltak már, a hegyek szinte integettek. A nap valószerűtlen ragyogással zuhogott a hóra és a hegyekre.Az úttesten rejtőzködő, fagyos, legurult szikladarabbal a hólánc sem tudott megbirkózni – persze, hogy nem. A nagytestű jeep úgy gurult le a havas lejtőn, mint egy játékautó. Ervint a légzsák odaszorította a kormány és az ülés közé. Ági épp kikötötte magát, teát akart tölteni, mindkettejüknek. Kirepült a kocsiból és egy hegyes sziklának csapódott a háta. Innen megszakadt a valóság számára, mint egy mozifilm, mikor beleszakad a gépbe.Hamar rájuk találtak. Nem kellett sokáig a másik országban maradni. Semmi remény nem volt arra, hogy Ági valaha lábra áll. Elszakadt a gerincvelő. Nyaktól lefele semmit nem érzett. Ervin őrjöngött, de a barátja, Józsi megrázta és lecsillapította.A sors hozta, nincs kegyelem, nincs lehetőség. Ági örökre a tiéd marad. Mondott egy nagyon furcsa mondatot is. – Ágit szerette az Isten. Remélem, hamar meghal, mert neki, az örökösen tevékeny, agilis embernek ez méltatlan. –Ervin komolyan elgondolkodott azon, hogy e miatt a kijelentés miatt egy életre eltaszítja a barátját. Hamar rá kellett azonban jönnie, hogy ezt a gondolatot csak egy érző szív, egy igazi, másikat ismerő jó barát merhette így kimondani. Igaz. Sajnos.
Ági egyszer nagyon komolyan a szemébe nézett a férjének és a következőket mondotta:- Megköszönöm az életemet, mert szebb nem lehetett volna. Ha ennyi adódott belőle, akkor ennyinek örülök. Remélem, nem kell évekig így feküdnöm. Drága egyetlenem, téged a leghatározottabban arra kérlek, ha elmentem, szeress valakit, aki méltó hozzád. Szerelem, szeretet nélkül nem lehet élni. De őt szeresd, őt öleld, ne engem keress benne, mert mi voltunk, ti meg lesztek. A kettő nem keverhető.


Évek múltán, mikor Ervin vitte az óvodába, iskolába a három gyerekét, csillogó, napsütéses, havas napon – hirtelen szinte hallotta a rég elhangzott kívánságot. – Így lett, lelkem. Nyugodj békében. - A szívében lakó kis fiókról, melyben első felesége emléke élt, nem beszélt soha. Nem is erőltették szerettei, barátai. Tudták, ez így van jól.


thao

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Most mondom el***

Most mondom el neked… … mert később nem lesz már kedvem, mert később tán elfogy a merszem, s marad minden kimondatlanul… mo...