2012. december 25., kedd

Hőség





Hőség


A nedves, átizzadt póló
A mellkasodra simult.
Meleg volt, nagyon…
Néztem az elkínzott,
Szép arcot, fájt érted
A szívem, nagyon,
Nagyon…
Tudtam, ennyit nem
Dolgozhat ember, ki
Élni még szeretne egy
Csöppet…
Megindult arcodon a
Forró verejték és egy
Csókkal levettem azt a
Csöppet…
Nem volt sós az íze,
Édes, furamód, mint
Egész magad, párologva,
Elkínozva, bántva, még
Jobban szerettelek,
Jobban akartalak…

Bennem dobolt, hogy
Nem foglak gonosz
Erők karmaiba tenni,
Nem adlak vissza,
Vigyázok rád és könnyed,
Verejtéked én fogom
Eztán mindig törölni…
A sok, megkönnyebbült
Könnyedet, mit a kegyetlen
Élet után végre kiborít
Belőled az örök jóság…
Altatlak – gondoltam,
Fürdetlek – gondoltam,
Etetlek – gondoltam,
Csakis együtt halunk meg,
Gondoltam…

Nem kellett neked,
A rosszba visszatértél,
Mint álságos, mazochista
Messiás, kitől kínját
Számon nem kéri senki,
Mert akarattal tolakszik
A keresztfára menni…
Így elküldtelek és nem fáj.
Nem is fájhat, mert a nincs
Csakis nincset teremhet.
Amim van, el viszont soha,
Soha nem veheted…
Az átforrósodott ing édes
Illatát, a bőröd kedvességét,
Arcod ritkán őszinte
Mosolyát…

Eltettem a fiókba, mi nincs
Bezárva, csak úgy betolva
Éppen, kihúzni balgaság,
Nem is értem, mit csodálnék
A halott kincseken…
A halott kincsek itt vannak
Velem, nem oszthatók, el
Nem vehetők, vissza nem
Perelhetők, mert azon az
Erdei ösvényen bennünket
Összeadott, maga a fiatal,
Sokat szenvedett isten és
Ha miránk gondol és főleg
Terád, könnyes lesz édes
Arca, mert nem érti, még
Ő sem tudja, miért
Nem…



thao

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Most mondom el***

Most mondom el neked… … mert később nem lesz már kedvem, mert később tán elfogy a merszem, s marad minden kimondatlanul… mo...