2012. december 17., hétfő

Egy élet tanulságainak***





Thao

Egy élet tanulságainak gyűjteménye

Bölcsességekről nem beszélhetünk. Attól biz messze állunk. Tanulságokat megosztani viszont nem buta dolog, mivel azt gondolom, dőrén, netán elgondolkodik ezeken valaki. Ha csak két embernek használt, már megérte!

Adni – kapni

Soha ne adjunk úgy szeretetet, törődést, megbecsülést, figyelmet, anyagi segítséget, hogy a „hátsó fejünkkel” mindezt visszakapni véljük. Adni – magunkért adjunk.
Ennek az öröme elkísér. A sors soha nem hálátlan.
Követelőzve, felhánytorgatva ne tegyük – soha.


Párkapcsolatok  


Itt sem a „kapni” a fő szempont. Pontosítok:- semmilyen szempont. Ha becsülöm a másikat, megteszem érte a tőlem telhetőt, ugyanolyan elbánásban lesz részem.
Ha viszont a tőlem telhető adott esetben nem jó, nem értelmezhető, azt a kapcsolatot, házasságot nem viszi előre, kényelmetlennek tartják, hárítják, vagy visszaélnek vele, akkor az egészet békén abba kell hagyni. Jobb valakivel, évek múlva is, alkalom adtán emberi szót váltani, mint egy életre bevásárolni az utálkozást.Rossz kapcsolatban együtt maradni – számomra halálos bűn! A két szerencsétlen csak kínozza egymást, ahelyett, hogy szépen belátná, ez bizony nem egybe való. Csak elvárni, semmit nem adni valamilyen formában súlyosan megbosszulja magát. Jobb esetben a kihasznált fél időben észre tér és elmegy. Rosszabb esetben nem mer elmenni és magunk is leláncolva gyönyörködhetünk egy lelki nyomorék napi látványában. Soha nem szabad ilyet tenni. Aki velünk nem ért szót, mással kitűnően megértheti magát. Nincs az az anyagi összekötöttség, amit ne lehetne okosan, igazságosan szétbontani.


Kincsünk és szentség:- a gyermek

Először is: - legyünk boldogok, hogy ajándékba kaptuk őt. Okos szóval neveljük a helyes mértékre, irányítsuk a mozgás örömére, annyit terheljünk rá, amit még elbír.
A zene nem halogatható, de nyelvet később is kitűnően el tud sajátítani. Ne nyomjuk el irányultságát, mert lényegtelen, mit szeretnénk mi. Amit ő el akar érni, abban legyen sikeres. Tehetségtelen orvos, vagy boldog vízvezeték-szerelő? A válasz számomra nem kétséges.

Amikor családot alapít – ne másszunk a nyakára. Várjuk ki, míg hív. Tudjuk magunkról, hogy fékevesztett nagymamák elhajtása mennyi energiát vesz el fontosabb dolgoktól. Tudomásul kell venni, hogy velük lenni:- Adható, de nem JÁR. Tele vannak az összeszokás, a baba nevelésének gondjaival, a fészekrakással. Csak, ha segíteni tudunk, akkor üssük bele az orrunkat, de soha nem kritikai éllel. Úgyis azt fogják meglépni, ami nekik helyes, elfogadható, és ahogyan elképzelték az egész berendezkedésüket. Békében hagyott gyerek nem fog hidegrázást kapni váratlan betoppanásoktól. Magától hív meg és kérdez. Ez akkor is érvényes, ha egy ideig egy fedél alatt él velünk. Az a szobácska, vagy lakrész már saját birodalom. Belépni – nem tanácsos. Ha hív, akkor szívesen. Amikor mellőzve érezzük magunkat, gondoljunk vissza saját, hasonló időszakunkra. Mindjárt más lesz a hozzáállásunk. Szűnik a mellőzöttség érzete, vagy a fölöslegessé válás gondolata.
„Mindenki másképp csinálja…”


Az idősekről való gondoskodás


Vagy nagyon könnyű, vagy nagyon nehéz. Kellemes, együttműködő személyiség esetén arany életünk van. Szeretjük, beszélgetünk vele, megosztjuk gondjainkat.
Tiszta felüdülés. Erőszakos természet esetén, ha eleve nehéz volt vele, a meszesedő agy „csodákat” tud művelni.
Tanult doktor asszony, orvos ember tanácsa:- Elvégezni a
körülötte lévő feladatokat, de soha nem szabad feladni a saját életünket, csak azért, mert már gondolkodásában korlátozott – koránál fogva. Ha örök parancs - áradat zuhog, amikor jelen vagyunk, a megoldott feladatok után visszavonulunk és tudatosítjuk, hogy a mi életünk következik. Nekünk is egy van belőle. Valami álságos önfeláldozás oltárán eldobni a maradékot a semmibe, oktalanság és nem is szükséges. Vitába szállni meg öngyilkosság, mert a jelen világot már nem érti meg. Viszont, azt nem éri fel ésszel, hogy szépen átadja a
szükséges intézni valókat. Sokszor írtam már – talán a kor hozta magával:- a kötögető, kedves nagymamák helyett mindenütt a kötekedő elszaporodását látom.
Kár ezért, mert az őket ápoló korosztály sínyli ezt meg.
Végső esetben döbbenettel tapasztaltam, hogy a hatvan évesek szépen kimentek a temetőbe. Házaspár, két év különbséggel, követte egymást. A kilencven évesek, akiket évtizedekig dédelgettek – élnek ma is. Hadd osszam meg, mit tapasztaltam az akkor még Nyugat – Németországnak hívott, európai országban.
Az aktív korosztályt kímélendő, meseszép otthonokat hoztak létre. A gyerekek rendszeresen látogatják az idős szülőket nagyon lelkiismeretesen, de nem készülnek ki a munka és idős- ellátás kettős szorításában. Erre ott külön pénzalap áll rendelkezésre és az idős korosztály is természetesnek veszi, hogyha megszűnik önellátó lenni, maga proponálja a beköltözést. Bármennyire meszes, vagy nem meszes… Aki egész életében azzal a hozzáállással élt, hogy másokra és magára egyaránt tekintettel van, akkor nem gyilkolja fölöslegesen a már amúgy sem egészsége teljében lévő, erősen középkorú hozzátartozóját. Ezt is erősen embere válogatja.


Zárszóképpen csak azt tenném hozzá:- hiszem és vallom, mindez megvalósítható, megélhető, megléphető, bármely korosztályt nézem. A szeretet, a józan ész és a belátás, karöltve tud élhető életet létrehozni. Ha a tényeket, melyek megfellebbezhetetlenek, nem látjuk be és a szeretet és az okos mérlegelés szűrőjén nem engedjük át, elpocsékoljuk az életünket és valami kényelmetlen maszladékban kapálózzuk végig a hátra lévőt. Nem érné meg előbb elgondolkozni?

MEGÉRNÉ!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Most mondom el***

Most mondom el neked… … mert később nem lesz már kedvem, mert később tán elfogy a merszem, s marad minden kimondatlanul… mo...